
Nagyszabású rendezvényen találkoznak holnap az Erdélyi Szociális Civil Szervezetek Föderációjának tagjai, ezúttal a Diakónia Alapítvány – mint egyik alapító tag – meghívására tartják éves konferenciájukat Szentgyörgyön. Bodor Tünde A találkozót az illetékes minisztérium képviselői is megtisztelik jelenlétükkel, akik még előzőleg megkérték a résztvevőket, írják össze elvárásaikat, azaz feleljenek arra: miben segíthetnek? A lista minden bizonnyal hosszú lesz… – Közel 70 résztvevőt várunk, nemcsak az erdélyi megyékből (Bákó, Neamt, Arges is érdekelt), egyenlő arányban állami intézmények (Szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok) küldötteit, illetve a civil szervezetek vezetőit, akik már előző nap (ma – szerk. megj.) egyeztetnek a konferenciát illetően, majd a keddi plenáris ülésen tárják fel gondjaikat és sikereiket – közölte lapunkkal Györgyjakab Miklós a szervezők nevében. Kiemelt téma lesz a szociális szolgáltatások megvásárlása az állam által részben vagy egészben, több megyében is példa van rá, ami azért jó, mert az állam nem aprózza el az erőforrásokat, hogy mindent csináljon, de csak félig (szakemberek híján), a civil szervezetek pedig nyernek egy biztos anyagi hátteret segítő munkájukhoz.
2017. november 13., 00:332017. november 13., 00:33
Nagyszabású rendezvényen találkoznak holnap az Erdélyi Szociális Civil Szervezetek Föderációjának tagjai, ezúttal a Diakónia Alapítvány – mint egyik alapító tag – meghívására tartják éves konferenciájukat Szentgyörgyön.
A találkozót az illetékes minisztérium képviselői is megtisztelik jelenlétükkel, akik még előzőleg megkérték a résztvevőket, írják össze elvárásaikat, azaz feleljenek arra: miben segíthetnek? A lista minden bizonnyal hosszú lesz…
– Közel 70 résztvevőt várunk, nemcsak az erdélyi megyékből (Bákó, Neamt, Arges is érdekelt), egyenlő arányban állami intézmények (Szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok) küldötteit, illetve a civil szervezetek vezetőit, akik már előző nap (ma – szerk. megj.) egyeztetnek a konferenciát illetően, majd a keddi plenáris ülésen tárják fel gondjaikat és sikereiket – közölte lapunkkal Györgyjakab Miklós a szervezők nevében.
Kiemelt téma lesz a szociális szolgáltatások megvásárlása az állam által részben vagy egészben, több megyében is példa van rá, ami azért jó, mert az állam nem aprózza el az erőforrásokat, hogy mindent csináljon, de csak félig (szakemberek híján), a civil szervezetek pedig nyernek egy biztos anyagi hátteret segítő munkájukhoz.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!