Megszólalt a vészharang

A Dreiconf bezárásának, illetve a nadrággyárak krónikus munkaerőhiányának kapcsán Kelemen Tibornak, a munkaerő-foglalkoztatási hivatal közel 20 éve tisztségben levő igazgatójának is feltettük a kérdést: vajon az ágazat közismerten alacsony fizetései mennyire játszanak szerepet ebben a folyamatban?

A városi legendákban gyárak közti megegyezésről szóló szóbeszédet is megemlítve kérdeztünk rá, vajon mi az oka annak, hogy az exportra dolgozó nagyvállalkozások egyike sem akarja számottevően túllicitálni az állam által előírt minimálbért a megyében. Tényleg összebeszéltek volna, hogy ne csábítsák el egymástól a munkaerőt? Mert tudvalevő, nagy a fluktuáció a nadrággyárakban, a személyzeti felelősök a munkaügyön keresztül már falvakra is kimennek munkaerőbörzét tartani, és egyre lejjebb engedik a lécet a képzettséget illetően, olyannyira, hogy már a roma közösségekből az ujjlenyomatnál többre képes egyéneket is hajlandók betanítani egyes munkafázisokra. De nem lenne egyszerűbb 200-300 lejjel megemelni a fizetéseket, hogy vonzóbbá tegyék az amúgy szigorúan teljesítmény szerint bérezett és sokak állítása szerint megfeszített munkát?

– A fizetés valójában része a terméknek, és a cégek azt állítják, a kicsi profitjukba több költség nem fér bele – mondja erre Kelemen Tibor. – Igazából nem látunk bele az üzletpolitikájukba, nem tudjuk, milyen mértékben engedhetnék meg maguknak a béremelést, de valószínűleg egy-két éven belül kénytelenek lesznek ezt megtenni. Nemcsak a konfekcióiparban, nadrággyárakban, hanem az autóiparnak bedolgozó gyárakban is észlelhető a nagyvárosokhoz viszonyított különbség, a kovásznai fizetések nyomottsága. Nemrég Aradon jártam, ahol a resicai és lugosi gyáregységeit reklámozta egy sepsiszentgyörgyi, autóalkatrészeket gyártó multinacionális vállalat, 1700-1800 lejes alapfizetést kínálva, míg nálunk csak 1500 a bruttó. Ezt a munkaadók azzal magyarázzák, hogy ott más terméket készítenek, más hozzáadott értékkel. A nadrággyárak is ugyan vigyáznának a dolgozóikra, de érveik között nem szerepel a fizetésemelés, csak a stabilitás a meggyőző érv, a kevés, de biztos kereset.

Kelemen szerint a munkaerő­krízisre megoldás lehet a törvénymódosítás, amely alapján egy munkaadó alkalmazottjának egy minimális kiszámíthatóságot, bért biztosítana akkor is, ha történetesen kevesebb a munka. Bár még szűk területen mozognak, de már Brassóban már egyre inkább teret nyernek a munkaerő-kölcsönző cégek, amelyek szükség esetén, például a nadrággyáraknál sokszor előforduló, rövid határidejű nagy munkamennyiség esetén máshonnan hoznának varrómunkásokat.

– Melyek a legjobban keresett szakmák most? – kérdeztük az igazgatót.
– Általában a szakképzett munkáskéz a legkeresettebb, de hajlok arra, hogy már ez is egyre kevésbé igaz ebben a formában. Egyszerűen a dolgozni akaró emberek hiányoznak mindenhonnan, számukra bármikor, bárhol van munka. Olyan szakember, aki iskolából kikerülvén megfelelően végzi a szakmáját, ma nincs is. De még ahol nem is kell képzettség, ott sem megy a munka. Még a csordapásztor is arra panaszkodik, hogy az emberei otthagyták, mikor felvették a fizetésüket. Az áhított stabil és magas jövedelem ma is sok munkát kíván azoktól, akiknek megvan. Ha a fiatalok hajlandók lennének reggeltől estig dolgozni, ahogy azt sok vállalkozó teszi, ők is megalapozhatnák itthon a biztos jövőjüket.
Nos, akkor munkára fel, fiatalok! 

Olvasói hozzászólások, világhálós kommentek:
„Egyre többször olvasom, hogy gond van a nadrággyárakkal. 2005-ig dolgoztam a TTC nadrággyárban, de ott is csak kihasználták az embereket, és mind rosszabb lett a helyzet. Ott állt mellettünk a drága mérnöknő, és kiabált: „mai repede, mai repede!” Sokszor még a vécére sem lehetett menni. Embertelenül sokat kértek, szóval inkább beadtam a felmondásomat, mert a végén Tompa doktor úrhoz kerültem az ideggyógyászatra. Aztán betegnyugdíjba kerültem, mert tönkrement a gerincem a szép gyárban, az idegrendszerem is, a hallásom is sérült.”
Egy tehetségkutató programhoz fűzött kommentár:
„Szépek ezek a programok, imidzsfényesítésnek megjárja, de sokkal hasznosabb lenne, ha például az esztelneki gyárban mondjuk 200 lejjel megemelnék a munkások fizetését, s nem hajszolnák őket embertelenül. Ne sajtótájékoztatón fényezzék a mundért, hanem állítsanak fel egy panaszládát, s annak tartalmát cenzúra nélkül bocsássák a sajtó rendelkezésére.”