Lírai nudizmus

Mindig örömre ad okot, ha újabb kötetet tehetünk fel az erdélyi magyar szépirodalom könyvespolcára, Dimény H. Árpád második versgyűjteményének pénteki bemutatóján viszont arról is meggyőződhettünk, hogy az nem állókincs: érte nyúlnak, olvassák, megvitatják.

Farkas Imola

2017. január 17., 13:222017. január 17., 13:22

Mindig örömre ad okot, ha újabb kötetet tehetünk fel az erdélyi magyar szépirodalom könyvespolcára, Dimény H. Árpád második versgyűjteményének pénteki bemutatóján viszont arról is meggyőződhettünk, hogy az nem állókincs: érte nyúlnak, olvassák, megvitatják.

 Sietünk „temetni” az olvasást, a verseket még inkább; erre is rácáfoltak a rendezvényen, ugyanis a szerző és méltatója, dr. Deák Ferenc magyartanár mellett négy középiskolás diák is részt vett a bemutatón: Dobri Anita, Marthi Szilárd, Molnár Balázs és Voloncs Attila a kötet jó ismerőiként választottak egy-egy verset felolvasásra, amelyek kapcsán aztán kérdéseket tettek fel.
Üdítő volt hallani, hogy önálló, szép gondolatokat fogalmaznak meg, amelyeket választékos nyelvezettel, gazdag szókinccsel elő is képesek adni a hallgatóságnak. A szerzővel folytatott beszélgetésüktől vált rendkívül élővé és hitelessé az esemény, valóban meghozta a hallgatóság kedvét, hogy maga is megismerkedjen Dimény H. Árpád soraival. A fiatalok úgy vélték, a versek a „lírai nudizmus” kifejezéssel is illethetők, olvasásuk „lelki önvizsgálatra kötelez”, azonosulunk a gondolatokkal, vívódásokkal, „egyensúlyt teremtenek az egyensúlytalanságban”, oly módon, hogy ezzel egyidőben „kimozdítanak a komfortzónánkból”.
Dr. Deák Ferenc úgy fogalmazott: az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötet „világtengely”. A szerző „egy magánmitológiába helyezkedik, amelynek meghatározó szereplői a családtagok, ugyanakkor verseiben önmagunkat is olvassuk; az intimitás szentsége, a teljesség isteni csodája jelenik meg azokban, tisztaság van az erotikus sorokban is. Az örök férfi és nő alakja bontakozik ki, sorsképeikben látjuk a hétköznapokat, a krízishelyzeteket, miközben a szerző az önismeret felé vezető úton halad. Magánéleti, házassági líraként lehetne meghatározni, bár ez a fogalom kevés a kötet leírására, amelyben a korábbi Apatológia apa-képe is továbbnemesedik egy atya-képpé.”
Dimény H. Árpád elmondta: olyan biztonságos teret teremtett önmaga számára, ahová el lehet vonulni a hétköznapokból, ahová be lehet menekíteni mindazt, ami értékes, amiből építkezni lehet. Nem az a típus, aki könnyen tud beszélni érzelmeiről, sérelmeiről, ezért ezt versben teszi meg, de olyan „nyelvvarázst” teremt mindehhez, amitől a tartalom univerzálissá válik.
Az is felmerült: a költő a verseiben levetkőzteti önmagát és minket is, ám vajon van-e olyan, hogy túlzott őszinteség? Erről úgy vélekedett: egy vers születésekor nem merülhet fel ez a kérdés, fontos volt, hogy ezek a sorok éppen így, ebben a formában szülessenek meg. Ezzel együtt tudni kell, hogy a költő mindig bűvész is egyben, az olvasó nem tudhatja, mi a valóság a versekben, és mi a fikció.
A Titoktalanítás és Őszintétlenség című költeményeit határozta meg a kötet programverseiként, és műhelytitkokat is elárult a hallgatóságnak: nagyon hangos zene mellett ír, és kedvenc szerzőinek sorai is kellenek ahhoz, hogy formába öntse mindazt, ami megfogalmazódott benne. A kötet címéről – Levelek a szomszéd szobába – szólva kifejtette, az Apatológia harmadik ciklusában kezdte el használni ezt a formát, akkor édesapja képzeletbeli leveleit írta meg, így „adós” volt a sajátjaival, amelyeket feleségének, múzsájának címez, a kötet ajánlása is Orsolyának szól.
Bár az eredeti szerkesztési elv az volt, hogy a kötet felépítése ne legyen azonos az előzőével, mégis így alakult ki a struktúra, három ciklusra osztották a verseket, ám van kapcsolódási pont, olyan szál, amely végigvonul és egységbe foglalja a verseket. Aki elolvassa, az rátalál, tette hozzá a szerző.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust