Az egymással és magunkkal való megbékélés jegyében szervezték meg az idei ökumenikus imahetet, mely Sepsiszentgyörgyön január 15-én kezdődött, és 22-én ért véget. Az estéről estére más-más gyülekezet templomában megismétlődő közös áhítaton minden alkalommal vendéglelkész tolmácsolta Isten üzenetét, és fogalmazta meg saját gondolatait a megbékélésről, ugyanis ez képezte az imahét témáját.
2017. január 25., 11:492017. január 25., 11:49
Az egymással és magunkkal való megbékélés jegyében szervezték meg az idei ökumenikus imahetet, mely Sepsiszentgyörgyön január 15-én kezdődött, és 22-én ért véget. Az estéről estére más-más gyülekezet templomában megismétlődő közös áhítaton minden alkalommal vendéglelkész tolmácsolta Isten üzenetét, és fogalmazta meg saját gondolatait a megbékélésről, ugyanis ez képezte az imahét témáját.
Első alkalommal a belvárosi református templomban találkoztak a magyar történelmi egyházak papjai, valamint Sepsiszentgyörgy hívő népe. Itt Zelenák József evangélikus lelkész-esperes arra figyelmeztetett, hogy a krisztusi szeretet elfogadása olyan hajtóerővé válhat, amely megosztottságunk ellenére is megbékélésre és egymás elfogadására serkent minket.
Következő este a Krisztus király római katolikus templomban Incze Zsolt református lelkész elmélkedett az általunk gőgösen felhúzott és minket egymástól elválasztó falak lebontásának lehetőségeiről. Véleménye szerint pedig ezt csak az igazság erejével, alázatosan és irgalmasságot gyakorolva, valamint bűnbocsánatért esedezve tehetjük meg.
Másnap a szemerjai református templomban Dávid György katolikus plébános hirdetett igét. Ennek során a rajtunk egyre jobban elhatalmasodó bűnöktől való megszabadulás, az egymással való szembenézés, a közöttünk, általunk kiásott mély árkok betemetése és a másikhoz való közeledés szükségességére hívta fel a figyelmet.
Szerdán a Szent Gellért római katolikus templomban székelyruhába öltözött fiatalok fogadták az odaérkezőket. Vajon akarja-e Isten, hogy az ember megfeledkezzen és elfeledkezzen minden hibás döntéséről és bűnéről? – tette fel a költői kérdést Papp Attila református lelkész. „Isten a Szentírásban is közel száz alkalommal szólít fel arra, hogy emlékezzünk. Kötelességünk tehát a múltra emlékezni, de nem a megbélyegzés, hanem az elkövetett hibákból történő tanulás és jó példák követésének a nemes szándékával. Mert, ha ekképpen cselekszünk, akkor előbb-utóbb a valós megbékélés is bekövetkezik” – vélekedett.
Csütörtökön a református vártemplom szolgált a közös imádság színhelyéül, ahol Benedek Róbert Károly katolikus segédlelkész szólt a jelenlévőkhöz, pénteken az unitárius templomban gyűltek össze a hívek, hogy meghallgassák Szabó Lajos katolikus kanonok-plébános lélekhez szóló szavait, míg szombaton Kovács István unitárius lelkész-közügyigazgató volt az igehirdető a Szent József római katolikus plébániatemplomban.
Az ökumenikus imahét, mely Sepsiszentgyörgyön imanyolcaddá kerekedett, vasárnap az evangélikus templomban ért véget, ahol Bucsi Zsolt református lelkész értelmezte a kijelölt alapigét. Itt egy perc néma főhajtással az olaszországi buszbalesetben elhunyt magyarországi áldozatokról is megemlékeztek. Az immár hagyományossá vált esti gyűjtést ezúttal egy leukémiában szenvedő, VII. osztályos tanuló anyagi me
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!