Kézdivásárhelyen, a Manócska Napközi Otthonban szervezték meg az V. Kiskurutty Játéktanoda körzeti szakaszát. A vetélkedőn öt csapat vett részt, a két legjobb továbbjutott a februárban sorra kerülő megyei szintű megmérettetésre.
2017. január 13., 16:002017. január 13., 16:00
Kézdivásárhelyen, a Manócska Napközi Otthonban szervezték meg az V. Kiskurutty Játéktanoda körzeti szakaszát. A vetélkedőn öt csapat vett részt, a két legjobb továbbjutott a februárban sorra kerülő megyei szintű megmérettetésre.
Az idei vetélkedőt Varga Katalin Madzag és cimborái című műve, s annak két hőse, Madzag és Pamacs kölyökpulik kalandjai köré építették fel. A közös játék a csapatok bemutatkozásával kezdődött. A házigazda tanintézményt három csapat képviselte: a Tappancsok, a Manócskák és a Szemfülesek, a Csipkerózsika Napközi Otthonból érkezett a Csipkerózsika, a rétyi Radák Kata Óvodából pedig a Szivárvány csapat.
A bemutatkozást követően a csapattagok bojtkészítő technikát alkalmazva elkészítették a két csintalan pulit. A Mirci tréfa staféta során a tekerés, gyöngygyűjtés, gyöngyfűzés, bog- és csokorkötési tudásukat, ügyességüket kellett bizonyítaniuk a versenyzőknek. Minden próba után a zsűri tagjai pulitallérokkal értékelték a teljesítményt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei szakaszára továbbjutott a Dobri Lilla, Condrea Nikolett, Pap Anna és Fazakas Csongor Mihály alkotta Szemfülesek (felkészítő óvónők: Cserei Izabella és Molnár Dalma), valamint a Mátyás Dorottya, Fazakas Györgyjakab Magor, Pakó Lea és Mágori Dávid Dániel óvodások Csipkerózsika csapata (felkészítő óvónők: Gáspár Edit, Bálint Mária, Horváth Eszter és Dezső Ilona).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!