Kevés a hagyományos termék

Kovászna megyéből 24 hagyományos termék szerepel az országos jegyzékben. Ezek között a legtöbb a pityókás házikenyér, de tejtermékek és gyümölcskészítmények is kaptak hagyományostermék-minősítést.

Kovács Zsolt

2017. január 11., 17:512017. január 11., 17:51

Kovászna megyéből 24 hagyományos termék szerepel az országos jegyzékben. Ezek között a legtöbb a pityókás házikenyér, de tejtermékek és gyümölcskészítmények is kaptak hagyományostermék-minősítést.

Amint arról beszámoltunk, az országban 2014 végén szervezték újra a hagyományostermék-mozgalmat, hiszen a korábbi törvénykezés nagyon megengedő volt, aki kérte, az meg is kaphatta a minősítést. Így történhetett meg, hogy két évvel ezelőtt Romániában 4400 hagyományos terméket jegyeztek, jelenleg pedig 556 terméknek van ilyen minősítése, a mezőgazdasági minisztérium adatai szerint. A korábbi rendszer hibája az volt, hogy aki valóban hagyományos módszerekkel állította elő termékeit, nem tudott előnyhöz jutni. A jelenleg érvényben lévő törvénykezés megtizedelte a hagyományos minősítéssel rendelkező termékek számát, de azzal az előnnyel jár, hogy a gyártó nem kell megfeleljen az uniós követelményeknek, hanem régi módszerekkel állíthatja elő termékeit.

Jelenleg az a termék számít hagyományosnak, amely igazoltan romániai alapanyagokból, legalább 30 éves recept alapján, hagyományos technológiával készül és szabályozzák a mennyiséget is. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság adatai szerint tavaly mindössze egy bodoki és egy kézdipolyáni pityókás házikenyér- és egy uzonkafürdői házivaj-gyártó váltott ki hagyományos minősítést. Az új törvénykezés 2014-es életbe lépése után további hét házikenyér-, illetve kürtőskalács-készítők, gidófalvi sajt- és tejtermékgyártó, valamint gyümölcsdzsem- és szörpkészítők igényeltek hagyományos minősítést. A mezőgazdasági igazgatóság székhelyén fogadják az érdeklődőket, az eljárás ingyenes, élelmiszeripari mérnök segít összeállítani a szükséges dokumentációt, de hagyományos receptek felkutatásában is segítenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust