
Tegnap a magyar kormány miniszteri biztosának, a budapesti Semmelweis Egyetem kancellárjának és a Pető András Kar dékánjának jelenlétében Illyefalván hivatalosan is megnyílt a Pető Fejlesztő- és Képző Központ, amely a hungarikumnak minősülő Pető-módszer előretolt hídfője.
2017. november 14., 00:292017. november 14., 00:29
Tegnap a magyar kormány miniszteri biztosának, a budapesti Semmelweis Egyetem kancellárjának és a Pető András Kar dékánjának jelenlétében Illyefalván hivatalosan is megnyílt a Pető Fejlesztő- és Képző Központ, amely a hungarikumnak minősülő Pető-módszer előretolt hídfője.
Huszonöt évvel a Keresztyén Ifjúsági és Pedagógiai Alapítvány létrejötte, 23 évvel a Gyermekfalu megalapítása után Illyefalván hiánypótló intézmény nyílt meg, melynek kezdeményezői, mint az előbbieknek is, Kató Béla református püspök (akkor még illyefalvi lelkész) és felesége, Kató Ibolya tiszteletes asszony. A gyermekfalu immár megüresedett házait a magyar kormány anyagi támogatásával alakították át a célt szolgáló épületegyüttessé, melyben már három éve folyik a Pető Intézet munkatársainak segítségével a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek és felnőttek rehabilitációja a konduktív pedagógia módszerével. E gyakorlati tevékenység után nagyot léptek előre a működtetők, mert két hónapja a Pető András Kar oktatói által az akkor még félig kész épületegyüttesben elindult a szakirányú képzés is, háromhetes elméleti kurzusok, illetve az azokat követő háromhetes gyakorlati foglalkozások keretében. Jelenleg 10 jövendő konduktor tanulja a módszert, mind Székelyföldről. Még ebben az évben várható a szak az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megítélendő akkreditációja is.
Az illyefalvi képzőközpont megalapítása egy jó átgondolt stratégia része – fogalmazott Kató Ibolya a hivatalos megnyitóünnepségen, az immár teljes egészében elkészült épületegyüttes avatóján. Mint ahogy az idevezető út állomásai, a pszichodráma-, bibliodráma-, mediátor- és mentálhigiénés-képzés is mind hiánypótló jellegűeknek számítottak, a konduktorok formálása is ilyen, nagy igényeket hivatott kielégíteni, hiszen sok a sérült gyermek, felnőtt, akiknek a hazai egészségügyi rendszer igen szegényes, vagy igen költséges terápiás lehetőségeket nyújt.
Az oxigénhiányos születés vagy más agyi sérülés, agy- vagy szívinfarktus, szklerózis multiplex következtében mozgássérült gyermekek és felnőttek a Pető-módszernek is nevezett fejlesztés keretében aktívan, teljes személyiségükkel részt vesznek a folyamatban. Ez olykor napi kétórás megerőltető szellemi és fizikai munkát jelent az érintetteknek, de már egy háromhetes turnus után észlelhető a haladás, hiszen az agy sérült területeinek funkcióját részben vagy egészben átvehetik más idegközpontok.
A református egyház mindig feladatának érezte a szegények istápolását. A segítségnyújtás ősképe pedig a Jézus által gyakorolt módszer, amely az ember akaratára, hitére építve éri el a gyógyulást, ebben hasonlít hozzá a Pető-módszer is, fejtette ki Kató Béla püspök, aki a KIDA alapításának 25. évfordulója kapcsán kifejezte reményét, hogy ezzel nyitnak újabb sikeres, Istentől megáldott tettekben gazdag 25 éves korszakot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!