Írók és olvasóik a képtárban

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.

Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”.

Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat.

Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot.
Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”.

Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.”

Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak.