Az igazságszolgáltatási törvények módosítása szükséges, mert tucatnyi Alkotmánybírósági döntés van, amivel összhangba kell hozni a jogszabályokat – mondja Márton Árpád. Az RMDSZ-képviselő szerint, a szóban forgó három törvény a tervezett módosításokkal együtt sem alkalmas arra, hogy „a PSD mentse a bőrét”.
2017. november 13., 00:242017. november 13., 00:24
Az igazságszolgáltatási törvények módosítása szükséges, mert tucatnyi Alkotmánybírósági döntés van, amivel összhangba kell hozni a jogszabályokat – mondja Márton Árpád. Az RMDSZ-képviselő szerint, a szóban forgó három törvény a tervezett módosításokkal együtt sem alkalmas arra, hogy „a PSD mentse a bőrét”.
A módosításoknak semmi kapcsolatban nem állnak azokkal az esetleges bűncselekményekkel, amikkel egyes szociáldemokrata vezetőket gyanúsítanak – mondja a képviselő. – A módosítások valamelyest a normalitás felé mozdítanák az igazságszolgáltatásban uralkodó állapotokat, ahol, a világon egyedülálló módon, az ügyész gyakorlatilag fölötte van az ügyvédnek. Minden civilizált országban az ügyész (jóllehet, elvben, az államot, azaz a közérdeket képviseli) egyenlő a másik felet képviselő ügyvéddel és a bíró, a független igazságszolgáltatás képviselőjeként, a kettejük által előterjesztett érvrendszer alapján eldönti, hogy melyiküknek van igaza.
Márton Árpád azt mondja: a javasolt módosítások indokoltak, például az, hogy ne lehessen az egyetem padjaiból egyből bíró lenni, és semennyi tapasztalat nélkül akár azonnal életfogytiglanra ítélni valakit. Az is jogos, ha valaki ügyész volt (tehát úgy gondolkodott, hogy mindenki gyanús, aki él) és átmegy bírónak (akinek úgy kell gondolkodnia, hogy mindenki ártatlan, amíg be nem bizonyosodik róla az ellenkezője) az a ranglétra legalsó fokán kezdje az új szakmát. A jelenlegi rendelkezések szerint ugyanis egy tapasztalt ügyész, saját szintjén egyszerűen „átülhet a másik székbe”, azaz másnaptól bíró lehet akár a Legfelsőbb Bíróságon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!