Szombaton tartották a Székely Mikó Kollégiumban az Implom József Helyesírási Verseny megyei döntőjét, amelyen 45 középiskolás vett részt a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen, a Baróti Szabó Dávid és a Nagy Mózes líceumok képviseletében.
2017. január 16., 12:392017. január 16., 12:39
Szombaton tartották a Székely Mikó Kollégiumban az Implom József Helyesírási Verseny megyei döntőjét, amelyen 45 középiskolás vett részt a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen, a Baróti Szabó Dávid és a Nagy Mózes líceumok képviseletében.
Bár a helyesírási szabályzat módosításait már 2015 szeptemberében közzétették, két év kegyelmi időt adtak a megszokására, tehát a versenyben a régi, illetve új szabályzat szerinti formákat egyaránt elfogadták. Az egybe- és különírás, a J és LY, a nevek helyesírása terén kellett felmutatniuk jártasságukat a diákoknak, akik mellesleg bevallották, hogy hétköznapi üzenetváltásaik során előfordul ugyan, hogy kijavítnak másokat, de néha maguk is rövidítve vagy ékezetek nélkül írnak. A szombati megmérettetésre azonban lelkesen készültek.
A kétfordulós versenyben a tollbamondás, illetve a feladatlapok javítása után a következő sorrend alakult ki az élen: Man Rebeka 187 pont (Székely Mikó Kollégium, felkészítő tanára: Tókos Ibolya), Fejér Csenge 182,8 (Nagy Mózes Líceum, Nagy-Babos Tamás), Teleki Réka 182 (Székely Mikó Kollégium, Tókos Ibolya), Vízi Abigél 178 (Székely Mikó Kollégium, Kedves Laura), Becsey Janka 175 (Mikes Kelemen Líceum, Török Katalin), Fejér Ágnes 174 (Székely Mikó Kollégium, Kőmíves Noémi), Veres Renáta Melinda 173,9 (Baróti Szabó Dávid Líceum, Csog Orsolya) és Tuzson Balázs 172 (Székely Mikó Kollégium, Pénzes Ágnes). A továbbjutók február elején a szintén Sepsiszentgyörgyön megtartandó országos szakaszon képviselhetik Háromszéket. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!