Holtrészégen filmezték le egy calafati líceum igazgatóját az intézmény udvarán. A tanárok szerint az igazgató rendszeresen többet iszik a kelleténél, volt, hogy csak a diákok segítségével tudott felkelni a földről.
2019. október 04., 16:412019. október 04., 16:41
A Ștefan Milcu Műszaki Kollégium igazgatója a felvételen egy autó mellett, a földre esve látható, az oktatási intézmény udvarán. A férfi ugyan elismeri, hogy néha elesik, de állítása szerint ezt nem az italozás, hanem szívproblémái okozzák. Az autó nem az övé, egyik kollégájának tulajdona, aki felajánlotta, hogy hazaviszi, miután az intézményvezető nem tudott felállni az asztaltól, ahol előzőleg italozott.
A segíteni próbáló kolléga elmondta, az autó valóban az övé, a felvételek pedig egy névnapi ünnepség alkalmával készültek, amikor az igazgató - szokásához híven - többet ivott a kelleténél. "Több kollégával együtt elvittük az autóig, és felajánlottam neki, hogy hazaviszem. Az úr nagy és nehéz, nem tudtuk beültetni az autóba, ezért azt kérte, hogy hagyjuk a földön, míg kicsit jobban lesz. Végül aztán hazavittük" - meséli a férfi.
A tanár továbbá elmondta, az igazgatót gyakran lehet italosan látni az iskolában, ő pedig már többször figyelmeztette, hogy hagyja abba az ivást, mert előbb-utóbb valaki videóra veszi, ami most meg is történt. "Ami a legsúlyosabb, hogy nem csak tanárok látták ilyen állapotban. Volt, hogy a diákok szedték fel a földről" - tette hozzá az oktató.
Az igazgatót egy korábbi mulatság alkalmával is lefilmezték már az iskola területén. Azon a felvételen fejét elejtve, egy asztalnál ülve látható.
Egy másik, az iskolában tanító tanár szerint az igazgató nem bír ellenállni az alkoholnak, és nem csak saját magát hozza nevetséges helyzetbe, hanem kollégáit is.
A bizonyító felvételek ellenére az igazgató tagadja a vádakat.
"Én nem tudom kommentálni ezeket a dolgokat, mivel nem tudom, hogy mennyire valódiak. Igaz, hogy én vagyok látható a felvételeken, az iskola udvarán, de nem emlékszem. Nem szoktam annyit inni, hogy ne tudjak magamról, nincsenek bizonyítékok, senki sem tartott elém alkoholszondát, lehet, hogy nem bírta a szívem, ugyanis szívbeteg vagyok" - nyilatkozta a calafati iskola igazgatója.
Bár már számtalanszor látták részegen az igazgatót az oktatási intézményben, eddig egyik kollégája sem jelezte a történteket a Dolj megyei tanfelügyelőségnek.
Cristian Ioneață 13 éve tagja az iskola vezetőségének, 2006 és 2012, illetve 2015 és 2016 között aligazgatóként, 2017 januárjától pedig igazgatóként tevékenykedik.
A felvételek nyilvánosságra kerülése után a Dolj megyei tanfelügyelőség bejelentette, hogy kivizsgálást indít és vizsgálóbizottságot küld a calafati kollégiumba.
(Adevărul)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!