Hittel és reménnyel

A miklósvári születésű, jelenleg Sepsikálnokon lakó Incze Zitát öt éve műtötték meg melldaganattal. Operációja után úgy gondolta, tennie kell valamit azért, hogy sorstársai, akik átestek hasonló műtéten, vagy netán most készülnek arra, ne maradjanak egyedül. Mint mondta, ilyenkor a legfontosabb a lelki támasz, a biztatás, a bátorítás.

Böjte Ferenc

2017. január 25., 11:422017. január 25., 11:42

A miklósvári születésű, jelenleg Sepsikálnokon lakó Incze Zitát öt éve műtötték meg melldaganattal. Operációja után úgy gondolta, tennie kell valamit azért, hogy sorstársai, akik átestek hasonló műtéten, vagy netán most készülnek arra, ne maradjanak egyedül. Mint mondta, ilyenkor a legfontosabb a lelki támasz, a biztatás, a bátorítás.

Ő már korábban is az egészségügyben dolgozott, a mellrákos betegeket támogató csoportját két éve hozta létre Sepsiszentgyörgyön, egy éve pedig (egyelőre havonta egy alkalommal) a baróti, illetve Barót környéki betegekkel is találkozik. Az erdővidéki csoport Katona Elza kezdeményezésére alakult, aki szintén műtve volt melldaganattal. Múlt heti találkozójukon beszélgettünk Incze Zitával, aki ismertette a csoportok tevékenységét, azzal a céllal is, hogy más betegek is tudomást szerezzenek róluk, s ha gondjuk akad, tudják, van, akihez fordulni.

Mint megtudtuk tőle, a Kovászna Megyei Vöröskereszt égisze alatt műkődnek, tavaly egy pályázatot is nyertek, ennek keretében sikerült protéziseket és speciális melltartókat vásárolniuk, amelyeket szétosztottak az igénylőknek.

– Ezeket kétévente lehet kérni a biztosító pénztártól, de nem biztos, hogy tartanak ennyit, van, akinek időközben is szüksége lehet rá – nyomatékosította a pályázat hasznosságát beszélgetőtársunk.

Szórólapokat is kiadtak, amelyeken a mellrákkal kapcsolatos tájékoztatók olvashatóak, továbbá azokon néhány csoporttag is megosztja gondolatait az együttlétek hasznosságáról, hangulatáról.

Egyelőre két cég, a székelyszáldobosi Kolumbán Trans és a felsőrákosi Zöld Út Kft. anyagi támogatást is nyújtott, a segítségüket köszönik ezúton, és számítanak mások adományára is.

– A pénzt vizsgálatokra is fordítanánk, vannak ugyanis, akik anyagilag nem tudják megengedni maguknak az ezzel járó költségeket – mondja.

Kovászna megyében számítása szerint mintegy 500–600 nőt érint a betegség, nekik a csoportok révén tanácsokat tudnak adni, akiknél diagnosztizálták a daganatot, annak arra nézve, hogy hova folyamodjon, mit tegyen, mire számíthat, aki viszont már átesett műtéten, azzal a lábadozást illetően osztják meg tapasztalataikat. A találkozókra olykor szakorvosokat is hívnak, akik szintén hasznos tanácsokkal szolgálhatnak.

– Mindenkinek más a szervezete, egy új csoporttársnak mindig elmondjuk, mi mit tettünk, hogyan táplálkoztunk a műtét után, de ő kell eldöntse, hogy neki mi a jobb. Egy biztos: visszafogottabban kell enni, de amit kíván a szervezet, azt nem kell teljesen megvonni tőle – tudtuk meg életvitelükkel kapcsolatban.

A melldaganattal műtöttek körében egy babona is kering, amely szerint a műtét után öt évig nem szabad beszélni a betegségről. Incze Zita ettől óva int mindenkit, és épp ellenkezőleg, azt tanácsolja, senki se zárkózzon magába, ne dugja senki homokba a fejét, hanem fogadja el sorsát, legyenek céljai, mert csak hittel és reménnyel lehet legyőzni, túlélni a mellrákot.

A csoportok nyitottak, bárkit befogadnak azokba, és amint a baróti csoport tagjai egybehangzóan mondták, nagyon jó, hogy azok léteznek, van, ahol akár a mindennapi örömöket vagy gondokat meg tudják egymással beszélni, talán egy kicsit közvetlenebbül, másképp, mint azt egy idegennel vagy olyan személlyel tennék, aki nem élte át megpróbáltatásaikat. Elérhetőségeik: 0267 313 802, 0724 511 363 (Incze Zita).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust