Hidegrázás van, babám!

Ha hiányzik a még most is kommunistáknak Romániában egy hervadt, véreres sziromlevél – ette fene, odafuvintom. Ugyanis a Román Kommunista Párt – köztudott, lapunk is írt róla – annak idején tételesen és lappangó, sunyi törvényerővel kijelentette, húsz év teltével nem lesznek ám itt nemzeti kisebbségek!

Czegő Zoltán

2017. január 20., 16:042017. január 20., 16:04

Ha hiányzik a még most is kommunistáknak Romániában egy hervadt, véreres sziromlevél – ette fene, odafuvintom. Ugyanis a Román Kommunista Párt – köztudott, lapunk is írt róla – annak idején tételesen és lappangó, sunyi törvényerővel kijelentette, húsz év teltével nem lesznek ám itt nemzeti kisebbségek! Az is igaz, hogy még maradunk kicsinyég, úgy két-háromszáz esztendeig, ha Isten is segít. Segítségünkre sietett azonban az Orbán-kormány, és nem is önzetlenül, hiszen ha iskolákkal, ösztöndíjakkal, vállalkozók támogatásával, miegymással segít bennünket, itthoni árvákat, abból bizony Romániának s a román népnek is haszna van. Ilyen egyszerű ez a képlet.

Azt viszont kedvetlenül és köpetingerrel fogadjuk mi, „határon túliak”, ahogy szétmaszatolja a magyarországi sajtó, a televízió legnagyobb és megtartó kincsünket, az anya- a magyar nyelvet. És ezt nem íróként, egykori és „mai” tanárként mondom, de mondja mellettem sok ezer ember és mind fölháborodtan.

Megfagyunk az idegenségben is, ebben a télben is, az elnyomatásban is, ám az ún. magyar rádiók, tévék nem rendkívüli, szélsőséges  elnyomatásról, hidegrázásig menő fagyról szólnak tízpercenként, hanem extrém hidegről. Szituációkról beszélnek, generációkról – és nem veszik észre, mert senki nem kötelezi az adott szerkesztőségekben, hogy magyarul kellene ám szólni, emberek!

A generációk mindeközben satnya és penészes nyelven halnak el s ki a nemzetből. Átveszi bizony a kisebbségi hidegrázásban ezt az „extrém” nyelvet az egyetemi képzés nyelve is, amíg még lehet ilyen magyar nyelven beszélni a menedzserképzőben például. Hidegrázás van, babám!

Helyzet van, babám! És ebben a helyzetben szituációzunk a „többség” legnagyobb örömére, hiszen magunk robbantgatjuk nemzeti értékünket, az anyanyelv kincsét. De hát a magyar televízióban, a szerkesztőségekben nincs egy ember sem, aki azt mondaná: hallod-e, Ivette, Meláni, Richár barátom, ezt a kéziratot és az utána jövő hasonlókat én le nem adom, közre nem nyújtom, míg magyarul meg nem tanulsz írni!

Voltam Pestbudán főszerkesztő is, szerkesztősködtem több lapnál is, és – megszokták a nyelvi igényt a külső és belső munkatársak. Ám most úgy rémlik – sajnos, a kisebbségekben is –, hogy az tűnik műveltnek, aki nem magyarul beszél, hanem műveltül.

Szánalmas szituáció.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust