Háromszéki gazdákat tájékoztatják az uniós pályázatokról

A Partium után a Székelyföldön folytatódik a Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő kezdeményezésére indult Startoljunk rá! – EU-s mezőgazdasági pályázatok tájékoztató körút.

Székely Hírmondó

2023. február 16., 11:572023. február 16., 11:57

Románia új agrárstratégiája, amelynek alapja az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, decemberben lépett életbe. A 2023-2027 között érvényes pályázati lehetőségekről útmutató kiadványt jelentetett meg az EP-képviselő közösen partnereivel, Könczei Csaba és Magyar Lóránd parlamenti képviselőkkel, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével, a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesülettel és a Pro Agricultura Egyesülettel.

A kiadványt erdélyi körúton mutatják be a gazdáknak, ennek első állomásai a Bihar megyei Érmihályfalva és a Szatmár megyei Lázári voltak. Mindkét helyszínen nagy volt az érdeklődés, mintegy négyszáz gazda vett részt az előadásokon. Pénteken és szombaton Háromszéken és Maros megyében folytatódik a körút, majd márciusban Szilágy, Kolozs, Brassó és Beszterce megyében, valamint Csíkszéken, Udvarhelyszéken és Gyergyószéken lesznek további rendezvények.

Az uniós mezőgazdasági támogatások a jövedelmezőséget, a munka megbecsülését, a hagyományos és észszerű gazdálkodást, a falu és a föld fennmaradását biztosítják. Az erdélyi magyar falvak a Székelyföldtől a Partiumig ismerik és eddig sikerrel hasznosították az agrártámogatásokat, amelyek mára fontos részei a megélhetésnek. Arra biztatom az erdélyi gazdákat, vegyenek részt a rendezvényeken, mert itt első kézből, még a hivatalos kiírások megjelenése előtt kapnak információkat arról, hogy a következő időszakban milyen lehetőségeik lesznek, mire lehet pályázni, hogyan tudják az eszközparkjukat korszerűsíteni, hogyan építhetnek kisüzemet, milyen lehetőségek lesznek a különböző szövetkezetek, termelői csoportok számára” – nyilatkozta Vincze Loránt.

A rendezvénysorozatháromszéki állomásai:

február 17., 10 óra: Nagybacon, Közbirtokosság nagyterme

február 17., 16 óra: Kézdiszentlélek, Kultúrotthon

A kezdeményezést támogatja az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja.

Az európai parlamenti képviselő által kezdeményezett mezőgazdasági tematikájú pályázati útmutató a második része a Startoljunk rá! – uniós pályázatok erdélyieknek kezdeményezésnek. 2021-ben a helyreállítási alap és a hétéves költségvetés pályázatairól készült kiadvány, amelyet nagy sikerrel mutattak be az erdélyi körút húsz állomásán. Összesen 1.300 résztvevője volt az önkormányzati vezetőket, civil szervezeteket és vállalkozásokat megszólító sorozatnak.

Részletek: vinczelorant.eu

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés