2017. november 14., 00:272017. november 14., 00:27
Október 29-én, vasárnap 14 órától hármas ünnepet tartottunk a Szörcsei Református Egyházközségben. A gyülekezet hálát adott a teljesen felújított templomért, ami a vidék legnagyobb templomai közé tartozik. A szörcsei egyházközségben több terv is megvalósult az utóbbi évek során: a parókián vendégszobákat alakítottunk ki, megjavíttattuk a Cioflec testvérek által épített orgonát, és a templombelső megújulását idén a külső tatarozás követte. A javításban oroszlánrészt vállalt Janny és Jelle Bloem holland házaspár, ez kiegészült a megyei és a helyi tanácstól nyert pályázatokkal, valamint a gyülekezeti tagok adományaival.
Az istentiszteleten Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Márk Sándor egykori szörcsei lelkipásztor tartotta. A templom megáldásának ünnepélyes pillanatára megérkezett ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is. A szörcsei hívek nagy örömmel fogadták az egyházi vezetőt, aki az áldás után pár gondolattal köszöntötte a gyülekezetet, majd meghallgatta a gyülekezet kórusát, a gyönyörű énekeket és szavalatokat.
A templomjavítás költségeit Szász Áron főgondnok ismertette, majd Paizs Attila gondnok-tanácsos köszöntése vezette be az ünneplés második fontos momentumát, a magyarországi Mihálygerge községgel való testvértelepülési szerződés aláírását. Az istentisztelet végén a templomkertbe vonultunk, ahol a Reformáció 500 rendezvénysorozat részeként 50 emlékfát ültettünk el. Az első csemetét ft. Kató Béla püspök úr helyezte a földbe, megáldva azt, hogy a jövőbe, a megmaradásba vetett hit jelképeként, bástyájaként éljen és terebélyesedjen.
Biró Erika lelkipásztor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!