Gróf Bánffy Miklós

Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa. Kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult Bécs, Berlin, Koppenhága és Hága érintésével. Célja a nyugati közvélemény felvilágosítása volt a nyugati sajtóban negatívan tálalt magyarországi helyzetről. 1920 elején Angliában is tárgyalt, miután gróf Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének átnyújtották a trianoni békeszerződés-tervezetet. Így nem véletlen, hogy a párizsi tárgyalásokon érezhető volt Lloyd George brit miniszterelnök fogékonysága a magyar kérdés iránt.

Bethlen István az ország külpolitikai céljait a nemzetgyűlésben 1921. április 19-én tartott bemutatkozó beszédében határozta meg, mondván: „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott.” Ugyanakkor hozzátette, „egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett.”

A külügyek irányítójaként Bánffy úgy vélte, hogy „a diplomáciai eljárás nem különbözik semmiben a borjúvásártól. Az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál. Az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja.” A magyar külpolitika elsődleges tennivalóit a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javításában jelölte meg. Célkitűzései megvalósítását mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitika által képzelte el. Azt vallotta, hogy „aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára hívei összefognak és egyetértenek.”

Elképzelései és azok gyakorlatba ültetése miatt sok kritika és támadás érte a régi vágású és beállítottságú, dualista gyökerű politikusok és adminisztráció részéről, ezért a nemzetközi kapcsolatok javításában elért sikerei ellenére, 1922. december 19-én benyújtotta lemondását. Gondolkodásmódját és elveit az Észak-Erdély visszacsatolása nyomán kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz intézett kiáltványába foglaltak is hűen tükrözik: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.”