FRISSÍTVE: Népszavazást sürgetnek a két szakadár köztársaságában az Oroszországhoz csatlakozásról

Népszavazás mielőbbi kiírására szólította fel saját regionális vezetőjét hétfőn mind a délkelet-ukrajnai szakadár Luhanszki Népköztársaság, mind a Donyecki Népköztársaság társadalmi kamarája az Oroszországhoz való csatlakozásról.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 20., 11:552022. szeptember 20., 11:55

Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője azt javasolta a Luhanszki Népköztársaság élén álló Leonyid Paszecsnyiknek, hogy egyesítsék erőiket a referendum megrendezésében. Emlékeztetett rá, hogy a két "köztársaság" 2014-ben is egyszerre tartotta meg az "önállóvá" válásáról szóló népszavazást.

Amíg a luhanszki entitás egésze az orosz és a szakadár köztársasághoz tartozó erők ellenőrzése alatt áll, addig a donyecki régiónak csak mintegy a fele. Az ügyben hétfőn megszólalt orosz politikusok és politikai elemzők úgy vélik, hogy a teljes egészében "felszabadított" luhanszki régióban nem lehet nagyobb akadálya a népszavazás megtartásának.

Kirill Sztremouszov, Herszon megye Moszkva által kinevezett katonai-polgári közigazgatásának helyettes vezetője hétfőn azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek, hogy ennek a régiónak a lakói is készek referendumot tartani annak érdekében, hogy Moszkvától biztonsági garanciákat kapjanak, és az orosz hatóságok tartósan a régióban maradjanak. Az északról az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krímmel határos Herszon megye a helyi hatóságok szerint teljesen orosz ellenőrzés alatt áll.

Sztremouszov értelmetlennek nevezte Volodomir Zelenszkij ukrán elnök hétfői rendeletét 15 Herszon megyei katonai közigazgatási szerv létrehozásáról.

Az RBK gazdasági lap azt írta, hogy szeptember elején az orosz elnöki adminisztrációhoz közeli forrásokból úgy értesült, a Kreml azt tervezte: a Luhanszki Népköztársaságban, a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon, Zaporizzsja és Harkiv megyében még az ősz vége előtt népszavazást tartanak. Az ukrán hadsereg közben a harkivi területek túlnyomó részét visszafoglalta.

A Moszkva-barát harkivi hatóságok szerint Kupjanszk városnak az Oszkol folyó keleti partján lévő részét még mindig a folyamatos ukrán tűz alatt álló orosz és szakadár "szövetséges csapatok" ellenőrzik.

Az RBK szerint a Kreml a népszavazások előkészítésénél abból a koncepcióból indult ki, hogy ezeket a katonai helyzettől függően "a közeli vagy a távoli jövőben" lehet megrendezni. A lap két informátora azt állította, hogy a "közeli" alatt szeptembert, a "távoli" alatt pedig novembert értették az elnöki apparátusban.

Az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország főtanácsának titkára, Andrej Turcsak korábban azt mondta, szimbolikus és helyes lenne, ha november 4-én, a Nemzeti Egység Napján tartanának népszavazást a donyecki és a luhanszki régió, valamint a "felszabadított területek" Oroszországhoz való csatlakozásáról.

Felszólította az orosz hadsereg által megszállt dél-ukrajnai Herszon megye társadalmi kamarája kedden Vlagyimir Szaldót, a régió vezetőjét, hogy haladéktalanul rendezzen népszavazást a régió Oroszországhoz való csatlakozásáról.

Korábban a régió közigazgatásának helyettes vezetője, Kirill Sztremouszov azt mondta, hogy Herszon régió lakosai mielőbb referendumot szeretnének tartani a terület státuszáról, hogy garanciákat kapjanak arra, hogy Oroszország részévé válhatnak.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke keddi Telegram-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban tartandó népszavazás "évtizedekre teljesen megváltoztatja Oroszország fejlődésének vektorát", és az új területek "befogadása" nyomán "a világ geopolitikai átalakulása visszafordíthatatlanná válik".

"Az Oroszország területére való betolakodás olyan bűncselekmény, amelynek elkövetése lehetővé teszi az összes önvédelmi erő alkalmazását" - írta Medvegyev.

"Államunk alkotmányának módosítását követően Oroszország egyetlen jövőbeli vezetőjének, egyetlen tisztségviselőnek sem áll módjában visszafordítani ezeket (a Donyec-medencei köztársaságok Oroszországhoz csatlakozásáról szóló)  döntéseket" - írta a volt orosz államfő.

Hangot adott véleményének, hogy a népszavazások nemcsak a Donyec-medencei "köztársaságok" és "más felszabadított területek lakosainak rendszerszintű védelme, hanem a történelmi igazságosság helyreállítása szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak".

Rogyion Mirosnyik, a Luhanszki Népköztársaság moszkvai képviseletének vezetője, szintén a Szolovjov Live médiacsatornán egyebek között kijelentette, hogy az Oroszországhoz való csatlakozás kiegyenlítené az ukrán hadsereg ellen harcoló erők felfegyverzettsége közötti különbségeket. Közölte, hogy a szakadár entitás "pártatlan" országokat fog felkérni arra, hogy küldjenek megfigyelőket az Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazásra.

Szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban az Oroszországhoz való csatlakozásáról - közölték kedden a két délkelet-ukrajnai szakadár régió kormányzatai.

(forrás: MTI, fotó: MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés