Folytatódott a vesszőfutás

Remek pontszerzési lehetőséget szalasztott el a Sepsi–SIC női kézilabdacsapata, amely az A-osztályos pontvadászat 12. fordulójában a középmezőnyben található Nagyvárad együttesét látta vendégül vasárnap délben a Szabó Kati Sportcsarnokban. A zöld-fehérek szinte végig futottak az eredmény után, ám a megmagyarázhatatlanul sok eladott labda és rossz passz nem tette lehetővé a felzárkózást.

Bartha Zsófia

2017. január 23., 11:132017. január 23., 11:13

Remek pontszerzési lehetőséget szalasztott el a Sepsi–SIC női kézilabdacsapata, amely az A-osztályos pontvadászat 12. fordulójában a középmezőnyben található Nagyvárad együttesét látta vendégül vasárnap délben a Szabó Kati Sportcsarnokban. A zöld-fehérek szinte végig futottak az eredmény után, ám a megmagyarázhatatlanul sok eladott labda és rossz passz nem tette lehetővé a felzárkózást.

A mérkőzés első perceiben úgy tűnt, nyugodtan hátradőlhetünk, és végre elégedettek lehetünk a látottakkal. A Sepsi–SIC laza 3-0-val indított, Nagyvárad három perc elteltével tudott először betalálni. Néhány perc elteltével odalett a kezdeti előnyünk, a 6. percben 4-4-nél kiegyenlítettek, majd a fokozatosan növelték a különbséget a váradiak. 6-8-as állásnál Vida Attila időt kért, ám ez sem segített csapatán, a lányok csaknem hét percig képtelenek voltak betalálni, ennek eredményeképpen a vendégek 6-11-re elhúztak. Az ellenfél szinte minden lehetőségét kihasználta, míg a mieink többször hibáztak tiszta helyzetben kapussal szemben, vagy legtöbbször el sem jutottak a hatosig. Az első félidő végjátékában tovább nőt Nagyvárad előnye, mi kihagytunk egy hétméterest, így 11-18-ról kezdődött a második játékrész.

A 34. percben első alkalommal alakult ki nyolcgólos különbség (13-21), és eldőlni látszott a három pont sorsa, a 40. perctől azonban az egyre jobban belelkesülő Sepsi–SIC az ítéletvégrehajtóvá előlépő Voloncs Júlia (összesen öt hétméterest értékesített) és a megszokott formáját hozó Mátis Zita vezetésével négygólosra dolgozta le hátrányát (22-26). Ekkor úgy tűnt, meglehet az idei első siker, ám sajnos ennél közelebb nem sikerült férkőzniük, a döntő pillanatokban támadásban elemi hibákat vétettek a sepsiszentgyörgyi játékosok, így érdemben nem veszélyeztették a vendégek győzelmét. Végeredmény: Sepsi–SIC – Nagyvárad 32-36 (11-18).

– Simán kellett volna hozzuk ezt a mérkőzést, nagyon rosszul játszottunk, nem vagyok megelégedve a hozzáállással, nem voltunk elég agresszívek védelemben, az ellentámadásaink pedig hihetetlenül gyengék voltak. Nem foghatjuk az ellenfélre, a bírókra, mi voltunk a hibásak. Hiába zárkóztunk fel négy-öt gólra, megtorpantunk. Fel kell vállalni, hogy egyes játékosoknak nagyobb a szájuk, mint a pályán mutatott teljesítményük. A héten egyeztetünk a vezetőséggel, hogy milyen megoldást lehet találni erre a helyzetre, mert ezt így folytatni nem érdemes, és nem is lehet – nyilatkozta meccs után Vida Attila edző.

Sepsi–SIC: Rofel – Bodó 1 (1), Mátis 11, Lăcătuş 8 (2), Voloncs 8 (5), Tăbăcaru 1, Pătrânjel 1 (cserék: Hageanu, Saláta, Balogh, Roşu 2, Györkovács, Condurache, Bratoşin). Edyă: Vida Attila.

Nagyvárad: Pintea – Munteanu 4, Cristoaica 10 (4), Alinca 5, Vrabie 1, Put 6 (1), Motogna 2 (1) (cserék: Mirică 3, Portea, Damian, Somogyi, Codrea, Hercut, Vârtic 5). Edză: Doina Ardelean.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust