Gyerő József polgármester alig féléve tölti be az elöljárói tisztséget az önkormányzatnál, de mint mondta: a közigazgatási munkával való ismerkedés mellett több megvalósításról is beszámolhatnak. Az elöljáró az idei tervekről is beszélt.
2017. január 11., 17:172017. január 11., 17:17
Gyerő József polgármester alig féléve tölti be az elöljárói tisztséget az önkormányzatnál, de mint mondta: a közigazgatási munkával való ismerkedés mellett több megvalósításról is beszámolhatnak. Az elöljáró az idei tervekről is beszélt.
– Milyen évet zárt az önkormányzat?
– Mivel csak féléve töltöm be a polgármesteri tisztséget, ahogy Jeszenovics Róbert Károly is az alpolgármesteri tisztet, így elmondhatom, hogy az elmúlt hat hónap tanulási időszaknak is számított. Ez idő alatt megismertük a polgármesteri hivatalon belül levő munkaköröket, illetve megtörtént a közigazgatási munkával kapcsolatos helyzetfelmérés. Természetesen eközben igyekeztünk a sürgős teendőket ugyanúgy megoldani, mint a hétköznapi problémákat, ugyanakkor dolgoztunk a hosszú távú projektek beindításán is.
– Melyek az elmúlt félév legjelentősebb beruházásai?
– Egyrészt végeztük a városrendészeti, karbantartási munkálatokat: a köztisztaság fenntartását, szemeteskosarak felszerelését, a mezei utak karbantartását, az aszfaltutak foltozását, leaszfaltoztuk a központi parkolót, felújítottuk a képtár kerítését, patakmedret takarítottunk, a város zöldövezeteit gondoztuk. Ugyanakkor, sikerként értékelem azt, hogy lezártuk a Regionális Operatív Program (ROP) 5.1-es tengelyén kiírt pályázatot. Ez 16 utca infrastrukturális fejlesztését, víz- és szennyvízhálózat létesítését látta elő. Szintén itt megemlítendő, hogy bár a pályázatban nem szerepelt a régi vezetékekre való rácsatlakoztatás, ezt a munkálatot saját erőforrásaiból oldotta meg az önkormányzat, az érintett szakaszokon az útburkolatot az eredeti állapotba állítottuk vissza, így a rendszer működőképes. Emellett bővítettük a térmegfigyelő kamerarendszert a közbiztonság növelésének érdekében.
– Közösségi rendezvényeket is szerveztek…
– Valóban, az önkormányzat kivette részét a közösségi rendezvények szervezéséből: megemlítem itt a Tündér Ilona-várnapokat, a juhászlakodalmat, a városnapokat, a szarvasmarhaexpót, a Trabant-találkozót, havonta megszerveztük a nagy sikernek örvendő hagyományos termékek vásárát. Szerepet vállaltunk dr. Benedek Géza szobrának köztérre való felállításában, és újdonságként advent utolsó hetében tíz napon át tartó karácsonyi vásárt tartottunk, ahol a központi parkban színpadot helyeztünk el, ahol esténként kulturális események zajlottak. Az angyalváró rendezvények megszervezésében a helyi iskolák, egyházak, civilszervezetek és vállalkozók voltak partnereink. Továbbá beindítottunk 4 bölcsődecsoportot, a költségeget helyi forrásokból fedezzük, és továbbra is biztosítjuk a Diakónia alapítvánnyal partnerségben az otthoni idősgondozási szolgálatot.
– Milyen kiírásokra pályáztak tavaly?
– Hosszú távú városfejlesztési terveink megvalósítása céljából összeállítottuk és benyújtottuk a Központi Fejlesztési Régió ügynökségéhez azt a pályázati iratcsomót, amely a ROP 7.1-es tengelyén előrelátott összegekből víz- és szennyvízhálózat, valamint útjavítási munkálatok finanszírozását biztosítaná. Ez a projekt a gyakorlatban 11 utca korszerűsítését jelenti majd. Ugyanúgy az elmúlt félév alatt megrendeltük a Lőrincz Zsigmond Sípálya melletti terület Részleges Városrendezési Tervét (PUZ), ami egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy elkezdjük a strand és wellnessközpont építését az említett területen.
– Mik a terveik az idei évre?
– Összeállítanánk azt a dokumentációt, ami az évek óta használhatatlan állapotban levő bentlakás felújítását célozná meg. Továbbá hozzálátunk a központban levő járdák felújításának, és új piknikzónákat alakítanánk ki a Tündérvölgyben és a Montana szálló mögött. Tervben van a Tündérvölgyben levő vízesés környékének rendezése, hogy turisztikailag még inkább értékesíthető legyen az amúgy is népszerű látványosság. Építenénk egy műfüves minifoci-pályát is, amelynek megvalósíthatósági tanulmánya már elkészült az előző években. A polgármesteri hivatal járműkészletét is bővítenénk: haszongépjárművet vásárolnánk a városgazdálkodási iroda részére. Végül megemlíteném a Kovászna–Kommandó útszakaszra vonatkozó elképzelésünket. Amint azt már a helyi média is megírta, a megyei tanács 2016-ban lemondott a Kovászna tulajdonában levő útszakasz ügykezeléséről, így végül a helyi polgármesteri hivatal azt visszavette ügykezelésbe. A tél elején elvégeztük az út karbantartási munkálatait, és a téli időszakra a hótalanítási szerződést is megkötöttük. A továbbiakban szeretnénk egy tanulmányt készíteni az út műszaki állapotáról, ami az első lépése lenne annak, hogy a jövőben valamilyen módon felújítsuk az utat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!