Délutáni iskola

Barót város tanácsa múlt év október végén bólintott rá, hogy a városban a Diakónia Keresztyén Alapítvány elindíthassa az After School, vagyis az Iskola Után nevű programot, mely 24 gyermek délutáni foglalkoztatását tette lehetővé.

Böjte Ferenc

2017. január 17., 14:032017. január 17., 14:03

Barót város tanácsa múlt év október végén bólintott rá, hogy a városban a Diakónia Keresztyén Alapítvány elindíthassa az After School, vagyis az Iskola Után nevű programot, mely 24 gyermek délutáni foglalkoztatását tette lehetővé.

 Torma Verától, az alapítvány programfelelősétől megtudtuk, a kiválasztott diákok délutáni foglalkoztatása már november folyamán elkezdődött Baróton, két pedagógus, Bartha Szende és Kiss Tünde felügyelete mellett. A napi program négyórás, annak helyszínéül az iskola diákdombi épülete szolgál, a gyermekek meleg ebédet is kapnak, amit a Party Pub vendéglő biztosít. Az ezzel járó költségek felét az alapítvány állja a Svájci Alaptól megpályázott pénzből, másik felét a polgármesteri hivatal, valamint a megyei tanács fedezi.
A megyében egyébként tizennyolc településen működik a program, Erdővidéken jelenleg még csak Baróton, következne, hogy elindítsák Nagyajtán is, ott viszont egyelőre a tanács jóváhagyására várnak. Bihari Edömér polgármester szerint a helyi tanács részéről akadálya biztosan nem lenne a programnak, viszont a tanácsosok, mielőtt igent mondanak rá, választ várnak az iskola vezetőségétől olyan lényeges kérdésekre, mint például: hol lesz megszervezve ez a délutáni foglalkoztatás, hol fognak a gyermekek ebédelni, kik lesznek a felügyelő tanügyi káderek és a programban részt vevő gyerekek. „Ha ezeket, tudjuk, a tanács várhatóan azonnal meghozza a programot támogató határozatát” – mondta az elöljáró.
Baróton egy első osztályos, továbbá második, harmadik és negyedik osztályos diákok vesznek részt a programban – tudtuk meg Bán Annamáriától, a Gaál Mózes Általános Iskola igazgatójától. „Nem ment könnyen a diákok kiválasztása, az elején a lehetőségről értesítést küldtem a szülőknek, de alig páran jelentkeztek, hogy érdekelné őket” – fogalmazott.
Aztán szülői értekezlet következett, a létszám egytucatnyira bővült, és ahogy a foglalkoztatás lehetőségének híre terjedt, megalakult a teljes csoport. Több kritériumot figyelembe kellett venniük, a hátrányos helyzetű családokból származó vagy árva diákok előnyt élveztek. Végül hatan olyanok is bekerültek, már a létszámon felül, akik fizetnek is a programban való részvételért.
A diákok délutáni foglalkoztatása nem új keletű ötlet – egy minisztériumi előírás már 2011-ben ajánlást tett az önkormányzatoknak, hogy miként teremthetnék meg erre a lehetőségeket. Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna már az említett tanácsülésen reményét fejezte ki, hogy ha a program hasznos és jó kezdeményezés lesz, akár kiterjeszthető is lenne a jövőben – a Diakónia munkatársa szerint a bővítés viszont a tanintézmények érdeklődésén is múlik, egyelőre azonban újabb csoportokat indítani nincs lehetőségük. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust