Csakis győzelemmel erősítheti meg hatodik helyét a Sepsi OSK

Újabb lépést tehet a felsőházi rájátszásba jutásért a Sepsi OSK, amelynek nagy szüksége van a győzelemre az FC Botoșani vendégeként a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 26. fordulójában.

Székely Hírmondó

2023. február 20., 13:362023. február 20., 13:36

A ranglistán hatodik helyet elfoglaló sepsiszentgyörgyi együttes előnye négy pontra nőtt a mögötte álló, ebben a fordulóban vesztes Petrolullal szemben, köszönhetően annak, hogy múlt héten zöld asztalnál 3–0-ra megnyerte az FCU Craiova 1948 elleni, magyarellenesség miatt félbeszakadt találkozót.

A Sepsi OSK aktuális ellenfele, a 10. helyen álló FC Botoșani sem mondott még le a felsőházi rájátszásról, amely villámrajtot vett az év elején, az első három meccsén behúzta a győzelmet az Universitatea Craiova, az FC Argeș és a Petrolul ellen, legutóbb viszont 3–1-re kikapott az Aradi UTA otthonában, így jelenleg hét pontos a hátránya a székelyföldi gárda mögött.

Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője ezt emelte ki a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, mint mondta, olyan ellenféllel találkoznak, amely jó eredményeket ért el az utóbbi időben, Flavius Stoican csapatai rendszerint dinamikusan és agresszívan játszanak, valamint technikus és gyors játékosaik vannak.

A háromszékieknél továbbra is keretproblémák vannak, többen sérüléssel küszködnek, de az olasz szakvezető szerint ez nem lehet kifogás, hiszen versenyképes csapatuk van, és akik pályára lépnek, tenniük kell a dolgukat. „Azért megyünk, hogy mind a három pontot megszerezzük, mert az alapszakasz végéig kevés mérkőzés van hátra és szükségünk van a győzelemre az utolsó felsőházi rájátszást érő hely megtartásáért” – jegyezte meg Cristiano Bergodi.

A Sepsi OSK trénere rámutatott, valószínű, hogy az utolsó meccsig szoros lesz a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért, több csapat is még pályázik a hatodik helyre, nekik pedig igencsak nehéz feladatuk lesz, hiszen az utolsó három mérkőzésükön a bajnoki címért küzdő csapatokkal játszanak. „Sajnos elveszítettünk négy pontot a Mioveni és a Chindia ellen, ezzel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Eljött a megfelelő pillanat, amikor rendeznünk kell a sorainkat, és visszatalálni az előző év végi formánkhoz, amikor a csapat jól játszott, és nem véletlenül jutott a hatodik helyre” – summázta Cristiano Bergodi.

Az FC Botoșani–Sepsi OSK mérkőzés hétfőn 17 órakor kezdődik, a játékvezető Cătălin Popa lesz, akinek a munkáját Mircea Grigoriu és Marius Marchidanu partjelzők segítik, míg a VAR-szobában Horia Mladinovici és Ionel Dumitru tevékenykednek. A találkozót a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 1 csatornákon lehet élőben követni.

Horváth-Bálint Ottó

 Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés