Búcsú Bakk Páltól

A világjárvány első évét jegyeztük, tele voltunk félelemmel és a jövőnket illető bizonytalansággal. Idős és fiatal egyaránt kiszolgáltatva érezhette magát a vak véletlennek. Bakk Pál tanító úr 95. évében járt ekkor, gyengélkedett ugyan, de eleven szelleme tévén, rádión s a helyi hírlapokon keresztül követte, hogy mi is történik szűkebb környezetében és a nagyvilágban.

Borcsa János

2022. május 23., 00:292022. május 23., 00:29

Éppen egy-két hétnyi magány várt rá, földi gondviselőjének, Ildikó lányának ügyes-bajos dolgok miatt magára kellett hagynia azokban a napokban. 2020. október 5-e, egy hétfői nap volt éppen, amikor Szentkatolnán jártomban a tanító úrnál is rövid látogatást akartam tenni. Nagy volt a vendég öröme, amint a léces kapun keresztül már az utcából megpillantotta a tágas udvar közepén, kényelmes padon mozdulatlanul, gondolataiba merülve üldögélő atyai barátját! Ismerősök számára tudott helyén volt a kapukulcs, nyitottam hát a kiskaput, mire a kilincs és ütköző kecegő hangjára felfigyelve a gazda megélénkült. Figyelme az érkezőre összpontosult, aztán hellyel kínált maga mellett, s bizony, így már nem csak az áldott őszi napnak, de egymás társaságának is nagyon tudtunk örülni. Ekkor mondta Pali bácsi, hogy „jó a hosszú élet, ha fiatalnak maradhat az ember.”

Mit tehetnék hozzá ehhez most, amikor Bakk Pál földi pályája végére ért? Nyugdíjba vonulásakor, mintegy három és fél évtizeddel ezelőtt kezdte rendszerezni, kiadásra előkészíteni mindazt a hely- és művelődéstörténeti s nyelvjárási anyagot, amelyet iskolai, hivatali szolgálata idején folyamatos és körültekintő, tudatos munkával összegyűjtött. Aztán mintegy közjátékként rögtön a rendszerváltás napjaiban a helyi érdekvédelmi szervezet alapításában, majd rövid ideig vezetésében is főszerepet vállalt, de számára a civil kezdeményezésekben való tevékeny részvétel volt a legfontosabb, a Bálint Gábor- és Bálint Benedek-emlékünnepségek és emlékjel-állítások például. Gyarapodtak a lapokban és folyóiratokban megjelenő közleményei, s közben érlelődött benne egy falumonográfia tervezete, amely nemcsak a szülőfalu, Szentkatolna teljes körű tudományos bemutatását ölelte fel, hanem a község többi faluját, Hatolykát, Kézdimartonfalvát, Kézdimárkosfalvát és Imecsfalvát is. Ez a munka lett Bakk Pál főműve, amely Szentkatolnai krónika címmel a kézdivásárhelyi Ambrózia Kiadó gondozásában jelent meg 2001-ben, és egy-két év leforgása alatt minden példánya elfogyott. Úgy ítéli meg a kiadó, akár új, bővített kiadására is lenne igény...

Ezt követően Bakk Pál szépírói igénnyel fogott gazdag életpályájának bemutatásához. Az Útravaló című elbeszélésfüzér tulajdonképpen emlékirat, és ugyancsak az Ambrózia Kiadónál jelent meg 2006-ban. Ki tagadná, hogy nem maradt fiatalnak Bakk Pál nyolcvanévesen? Munkásságát értékelte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely 1996-ban díszoklevéllel tüntette ki, 2006-ban pedig a helyi önkormányzat Szentkatolna díszpolgárává avatta.

Bakk Pál legutóbb 2020-ban lapunkban adta közre Szentkatolnaiak a millenniumi Budapesten című írását. Ebben esik szó arról is, hogy a millenniumi emlékévben Szentkatolnán is többen ültettek vadgesztenyét, többek között a szerző nagyapja is. A bejárati kaputól balra egy ma is életben van. Ehhez fűzte a következő megjegyzést Bakk Pál: „Tavasszal, amikor sziporkázó fehér virágai, mint gyertyák ezrei ragyognak a napfényben, bennem újból és újból a millenniumot, illetve nagyszüleim emlékét idézi fel...”

Tanúsíthatom, ezekben a májusi napokban is, mint gyertyák ezrei ragyognak a napfényben az öreg fa fehér virágai, amelyek bennem immár mindenkor atyai barátom emlékét fogják idézni. Isten nyugtasson, drága Pali bácsi!