A Határtalan program keretében tovább sikerült mélyíteni a szakmai és emberi kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti szakos diákjai és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola és Kollégium diákjai között.
2019. október 04., 00:042019. október 04., 00:04
Nádudvari vendégeink szeptember 27-én este étkeztek meg. Szombaton, iskolánk diákjaival és Bartha Imola, Beteg Zsuzsa, Hosszú Zoltán, Péter-Jakab Mária és Tóth Sarolta tanárokkal közösen látogatták meg a Guzsalyas Alapítványt, a Székely Nemzeti Múzeumot, illetve az Erdélyi Művészeti Központban és a Lábasházban kiállított alkotásokat, de belekóstoltak az Őszi vásár forgatagába is. Vasárnap az út Brassóba, a Fekete templomba és a néprajzi múzeumba vezetett, majd részt vettek a barcasági Szent Mihály Napon, az utolsó megálló pedig prázsmári erődtemplom volt.
Szeptember 30-án a Szent Anna-tónál, a Mohos tőzeglápnál és a bálványosi Büdös-barlangnál tettek látogatást. Október 1-jén búcsút kellett vennünk a harmincas létszámú diákcsoporttól és kísérőtanáraiktól: Molnár Erzsébettől, Zombori Judittól, Benő Tamástól és a program menedzserétől, Vetró Mihálytól. Október 7–12. között ismét találkozni fog a két csapat, amikor a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai utaznak Nádudvarra.
Beteg Zsuzsa tanárnő
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!