Befejezés előtt áll a műjégpálya

Ahhoz képest, hogy egy korábbi írásunkban március közepét jelöltük meg a jégpálya szalagvágása időpontjának, a kedden tett terepszemle szerint – és az egyik kivitelező cég igazgatójának az elmondása alapján – április 31-én lehet felavatni a kézdivásárhelyi műjégpályát. Ennek oka, hogy az építkezést végző cégkonzorcium elég sok technikai kihívással szembesült.

Bartos Loránt

2017. január 20., 16:062017. január 20., 16:06

Ahhoz képest, hogy egy korábbi írásunkban március közepét jelöltük meg a jégpálya szalagvágása időpontjának, a kedden tett terepszemle szerint – és az egyik kivitelező cég igazgatójának az elmondása alapján – április 31-én lehet felavatni a kézdivásárhelyi műjégpályát. Ennek oka, hogy az építkezést végző cégkonzorcium elég sok technikai kihívással szembesült.

 A létesítményt Bokor Tibor polgármester és Szőcs Gyula, a Conico Rt. igazgatójának a jelenlétében tekintettük meg. A nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas műjégpályánál a munkálatok oroszlánrésze el van végezve, maga az épület pedig lenyűgöző, ahogy Szőcs Gyula is fogalmazott, befejezés után a céhes város egyik reprezentatív épülete lesz. A tervezők mindenre gondoltak, mozgássérültek közlekedését lifttel oldották meg, nekik egyébként külön lelátórész áll a rendelkezésükre, ugyanakkor van televíziós közvetítéseket segítő kommentátorszoba, hat öltöző és mosdó, a berendezéseket vezérlő informatikai rendszernek külön szerverterem stb. Az is jó hír, hogy a szükséges berendezések 95 százaléka már Kézdivásárhelyen van, így többek között egy új, modern jégborotvát is megtekinthettünk.
A műjégpályát építő hármas cégkonzorcíum munkásai most hétfőn vették fel a munkát, és a belső tér kialakításán dolgoznak. Az épület jóval méretesebb a sportcsarnoknál, és az ország egyik legmodernebb műjégpályája lesz. Bokor Tibor polgármester velünk együtt tudta meg, hogy műszaki okok miatt a pályát nem lehet márciusban átvenni, éppen ezért a város lakóinak a megértését kérte, viszont örömmel nyugtázta, hogy ha pár hét késéssel is, de végre elkészül az ötmillió eurót felemésztő új sportlétesítmény.
A tervezők a kivitelezés során rengeteg nehézségbe ütköztek, amire különleges megoldásokat kellett keresniük. Nem volt egyszerű a tetőszerkezetet megépíteni (hatvan méter hosszú egy-egy tartógerenda), és most a földre kerülő műgyanta leöntése is különleges eljárással történik, gyakorlatilag a nézőteret egy sátorral kell bevonják, hogy a száradáshoz szükséges optimális hőfokot biztosítani lehessen – tudtuk meg Szőcs Gyulától. A Conico vezetője azt is elmondta: tudomása szerint a kézdivásárhelyi műjégpálya a méreteit tekintve nem lesz az ország legnagyobbjai között, de tény, hogy ilyen ellátottsággal csak a brassói és a kolozsvári hasonló létesítmények bírnak.
„Kihívásként éltük meg a kézdivásárhelyi pálya építését, úgy vélem, egy cég létezése során egyszer adódik ilyen lehetőség, hogy ekkora munkát el tudjon végezni, így presztízskérdést is jelent az építkezésben részt vevők számára, hogy a pálya tökéletes legyen” – vélekedett Szőcs Gyula.
Amint az időjárás kedvezővé válik, az önkormányzat megkezdi az épület körüli tér rendezését is. A nagyon látványosnak ígérkező övezet révén nemcsak a terület rendeződik, hanem gyakorlatilag egy új parkkal is gazdagodik a város. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust