Beavatás

Hűvös őszi reggel megfigyelő érkezik az Olt menti bányába. A román főnökség úgy döntött, hogy kiküldenek egy zöldfülű mérnököt, ide a székelyek közé, hátha tanul valamit, megérti, hogy működnek a dolgok errefelé.

Ki is jön azonmód egy szipkanyakú illetékes, egy olyan igazi „fontos ember” alkat. Magyarul egy szót sem tud, hát kirendelnek melléje egy embert a tanácstól, hogy fordítson. Na, az illetékes elvtárs összejár mindent a bányában: nem elég habos a felmosó víz, nem elég tiszták a kőhordó kocsik, túl hangos a gép. Egyszóval mindenbe beleköt, ami csak az eszébe jut, csak hogy megmutassa, ő a főnök. Amikor a kantinba készülnek ebédelni, észreveszi, hogy egy macska ólálkodik a kantin előtt.

– Miféle macska ez? – kérdi rögtön a kijelölt tolmácsot, aki tovább kérdezi az ott lévő emberektől.

– Ja, hogy ez a macska? – feleli az egyik sofőr. – Az a vállalaté, tudniillik a macska megfogja az egereket, s akkor azok nem járják a konyhát.

– S aztán miért ilyen sovány? – kérdi a fordítónk a nagyon fontos román elvtárs utasítására.

– Mert csak egeret eszik, azért – mondja sunyi mosollyal az arcán a sofőr.

Megint összeráncolja a homlokát az igen fontos elvtárs. Itt az újabb alkalom, bele lehet kötni valamibe. Ezek a székelyek éheztetik a vállalati macskát.

– Ne hazudjon ember, nincs az a macska, amelyik csak egeret eszik. Vállalatunk macskája nem lehet sovány. A kommunizmus munkása nem lehet alultáplált – fordítja átszellemült arccal a bérenc, már-már saját magát képzeli nagyon fontos embernek.

– De ha mondom, ez a macska mást nem eszik meg. Még a húst se eszi meg, csak hányódik előtte. Tudja, kérem, itt felénk nagyon komolyan veszi mindenki a dolgát. Még a macska se hajlandó mást megenni, csak az egeret, mert ez a feladata. De tudja-e mit? Mondja meg az elvtársnak, hogy bebizonyítom, de nincsen ám az ingyen.

– Hát, mit kérnél?

– Én egy láda sört, munka után legyen, amit megigyunk a fiúkkal a korcsomában.

– No, idehallgass, azt mondja az elvtárs, hogy ő veszen egy ládával, ha igazad lesz, de ha neki lesz igaza, akkor te kettőt veszel, nehogy őt nézd hülyének.

– Jól van – vágja rá a sofőr határozottan.

A nagyon fontos elvtárs kér egy bécsi szeletet a konyháról. Gondosan összevágja apró darabokra, hogy a kis cirmos munkás könnyen tudja megrágni. Kávéscsészében rakják ki a finomságot a kantin küszöbére. Szerencsétlen macska úgy meg van illetődve, nem mer odamenni. Kezdi hívogatni a nagyon fontos elvtárs: Haide, haide! De a macska nem mer odamenni.

– Nem úgy kell azt – mondja a sofőr. – Piszuuu-pisssz-pissszzz!

Erre a macska bátorságra kap. Elkezd óvatosan odasomfordálni. Szegény sok seggberúgást kapott életében, amikor a konyháról próbált lopni. Tudja jól, mitől fél, sokszor dobták már meg a sapkájukkal a bányászok. Már szinte ott van a kávéscsészénél. Elkezdi szagolgatni a finom bécsit. Szeme sarkából meg mindig az embereket figyeli, nem meri beledugni az orrát. Szagolgatja-szagolgatja, egyszer aztán megszólal a sofőr: – No, románul mondom, hogy az elvtárs is értse: MÖN-KÁCCCCC! – ordítja jó hangosan. Ebből a macska a „káccc” részt hamar megértette, mert vágtában hagyta el a küszöböt. A sofőr széles mosollyal áll, a fordító sem bírja már hivatalos pofával, a leskelődő konyhások pedig a hasukat fogják az elfojtott röhögéstől.

Este a korcsomában jókat derülnek, amíg a megnyert láda sört isszák. És ha valaki nem hinné el, hogy nálunk felé ilyen kötelességtudó macskák vannak, jöjjön el hozzánk, és egy láda sörért bebizonyítjuk.

Bartha Lóránt