Az életük sincs biztonságban

A Magyarország által nyújtott több százmillió forintra rúgó, és nem csak Kárpátaljára, hanem az ország más régióiba is irányuló humanitárius segély, valamint az 1 889 243 menekült (december 16-i adat) fogadása és segítése ellenére Ukrajnában elképesztő méreteket öltött a magyarellenesség.

Ennek gerjesztői elsősorban a magas tisztségeket betöltők soraiból kerülnek ki, ezért kijelenthető, hogy az ukrán állam ellenséges magatartást tanúsít Magyarországgal szemben. Ha nem védené a NATO tagság, eddig meg is támadta volna, amint ezzel az orosz–ukrán háború kitörése előtt is már számos ukrán politikus, például Pavel Zsebrivszkij, a Donecki Polgári-Katonai Közigazgatás korábbi elnöke, vagy Szergej Melnicsuk parlamenti képviselő fenyegetőzött.

Hasonló hangnemet ütött meg immár több ízben Viktor Baloga, Munkács volt polgármestere, jelenlegi parlamenti képviselő is, aki a mukachevo.net-en októberben megjelent írásában azt állítja „Magyarország rosszul vizsgázott jószomszédi viszonyból és barátságból, amikor vezetői felemelték szavukat a munkácsi várból eltávolított turulemlékmű miatt”. Szerinte ugyanis „ez a szobor a magyar nagyhatalmi álmok, Kárpátalja visszaszerzésének volt a szimbóluma. A mai magyar vezetés pedig Putyin európai védőügyvédjeként dísze­leg.”

A magyarellenes indulatokat Novák Katalin magyar és Volodimir Zelenszkij ukrán államelnök kijevi találkozója (november 26.) sem csillapította, hiszen Olekszandr Merezko, a kijevi parlament külügyi bizottságának elnöke ezt követően a Newsweeknek adott interjújában (november 29.) úgy vélekedett, ha Magyarország továbbra is módszeresen aláássa az észak-atlanti szolidaritást, akkor ki kell zárni a NATO-ból. De még ennél is súlyosabb Alekszej Aresztovics, Zelenszkij tanácsadójának a de­cem­ber 16.-ai kirohanása, mely során Magyarország NATO-ból és az Európai Unióból való kizárását követelte.
Az említettek csak a csúcsát jelzik a magyarellenes hangulatkeltésnek és magatartásnak, amelynek elsődleges elszenvedői a kárpátaljai testvéreink, akiknek a háborús viszonyok között még az életük sincsen biztonságban. Az eddigieknél is fokozottabban kell hát figyelni rájuk, azonnal a hazai és nemzetközi közvélemény tudomására hozva a közösséget vagy annak tagjait ért atrocitásokat. Csak így részesíthetjük védelemben őket.