A Székely Mikó Kollégium V. A osztályában 2016 adventjét a szeretetteljes ünnepi készülődés jellemezte. Elsőként karácsonyi díszeket és Mikulás-ajándékokat készítettünk, majd ellátogattunk iskolánk előkészítő A osztályába, Varga Mária tanítónőhöz és kis tanítványaihoz.
2017. január 06., 12:442017. január 06., 12:44
A Székely Mikó Kollégium V. A osztályában 2016 adventjét a szeretetteljes ünnepi készülődés jellemezte. Elsőként karácsonyi díszeket és Mikulás-ajándékokat készítettünk, majd ellátogattunk iskolánk előkészítő A osztályába, Varga Mária tanítónőhöz és kis tanítványaihoz.
Nagy szeretettel adtuk át a Mikulás-ajándékainkat a kisdiákoknak és a pedagógusnak. A vendéglátóinkat egy kis karácsonyi ajándékműsorral is megleptük, majd osztályunk tanulója, Kovács Sára a Diótörő királyfi meséjét olvasta fel a kisdiákoknak. A figyelmességért a kicsik dallal mondtak köszönetet. Látogatásunkat karácsonyi énekek tanulásával zártuk.
Nagyon jó érzés volt látni a kisdiákok érdeklődését, amivel végigkövették a nagyobbak előadását, és az örömüket, amikor átvették az ajándékokat. Meghívtuk, hogy az új évben majd ők is látogassanak meg minket.
Az adventi időszak következő napjait a karácsonyi műsor előkészítése tette izgalmassá. A Márton bácsi karácsonya című színdarabot december 16-án mutattuk be az iskolánk régi dísztermében. Az előadásra meghívtuk az osztályunk tanárait, a szülőket és a nagyszülőket is.
Ez alkalommal beszámoltunk a jelen lévőknek a Bethlen Gábor Alap támogatásával lezajlott projekt tevékenységeiről, amelynek nagy részét az V. D osztályos diákokkal közösen szerveztük. E projekt része volt az októberi történelmi megemlékezés, egy táncház és egy erdővidéki kirándulás, valamint a közös adventikoszorú-készítés is.
Ezt követően bekapcsolódtunk az iskola Cipősdoboznyi szeretet néven meghirdetett karitatív akciójába. A mi osztályunk felvállalta a karácsonyi üdvözlőlapok elkészítését is, amelyeket a csomagokba helyeztünk.
A Székely Mikó Kollégium diákjai több mint 120 szeretetcsomagot állítottak össze a tusnádfürdői gyermekotthon lakói részére. Az összegyűjtött adományok egy részét – ruhákat és játékokat – átadtuk a Caritasnak, hogy eljuttassák a rászorulókhoz. Iskolánk diákjaival együtt a 2016-os év utolsó tanítási napján a konferenciateremben ökumenikus istentiszteleten vettünk részt. Az ünnepség végén a mikós diákok átadták a tanfelszerelésből, ruhákból, játékokból, tisztálkodószerekből és édességből álló ajándékcsomagokat a tusnádfürdői gyermekotthon képviselőinek. A megyeszékhelyi tanintézmény diákjai már ötödik éve, hogy karácsonykor megajándékozzák Böjte atya tusnádi árváit.
Ezeknek a karitatív tevékenységeknek köszönhetően átélhettük és megértettük az ajándékozás örömét, hisz nekünk is nagy boldogságot jelentett az a tudat, hogy a mi ajándékaink, melynek a karácsonyi ünnepi műsor is részét képezte, örömet szereznek a megajándékozottaknak. A boldogságóra témájaként megbeszéltük a jó cselekedeteink hatásait a mi életünkre. Megtapasztalhattuk, hogy másoknak meglepetést szerezni, ajándékot adni igazi örömet jelent.
Dr. Kinda Eleonóra osztályfőnök
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!