Antal Árpád helyesli a labdarúgó-szövetség döntését, de...

A normalitás jeleként értékelte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán kihirdetett, azelőtt többször elhalasztott döntését. Viszont ez nem elég, tovább kell menni!

Bodor Tünde

2023. február 16., 17:002023. február 16., 17:00

Antal Árpád elmondta, hogy január 31-én maga is jelen volt az érintett focimeccsen, amelyet a játékvezetőnek azért kellett megszakítania, majd leállítania, mert

a Sepsi OSK ellenfelének, az U Craiova csapatának szurkolói a figyelmeztetés ellenére sem hagyták abba a magyargyűlölő bekiabálásokat.

Azóta a polgármester többször is tárgyalt az FRF vezetőivel és a sportminiszterrel, utóbbitól azt az ígéretet kapta, hogy „felrázza” a minisztériuma keretében már létező, a sportban tapasztalt erőszak ellen fellépni hivatott bizottságot (Comisia nationala de actiune a violentei in sport), mert el kell érni azt, hogy a törvények ellen vétő szurkolók egyénileg is felelősségre vonhatók legyenek, akár a stadionokból is kitiltsák őket. „Ehhez a jogszabályokat is meg kell változtatni, de ugyanakkor egy nevelési folyamat is” – értékelte Antal arra utalva, hogy

sok sportvezető próbálta elbagatellizálni a szurkolók elítélendő magatartását.
„Az eredményeknek a pályán kell eldőlniük, nem a zöld asztal mellett” – jelentette ki az elöljáró.

Úgy véli, a sport elveszíti jellegét, ha a jelenlegi gyakorlat nem változik meg radikálisan a közeljövőben. Akár az is előfordulhat, hogy egy fordulóban két-három mérkőzést is a zöld asztalnál fognak eldönteni, nem a pályán” – vázolta a túl sok jóval nem kecsegtető kilátásokat.

Az úzvölgyi katonatemető ügyében elért eredmények kapcsán feltett kérdésünkre Antal hangot adott azon meggyőződésének, miszerint a következő hetekben, hónapokban azt kell bölcsen és okos diplomáciai megoldásokkal elérni, hogy ne legyen etnikai konfliktus a temető eredeti állapotába való visszaállításából”. Annak kapcsán, ahogyan Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke sajátos módon tálalta a sikert, annyit jegyzett meg, hogy

nem kíván „belemenni ebbe a cicaharcba”.

 

Csütörtökön azt is megtudtuk, hogy tizenhárom finanszírozási szerződést írt alá a héten Bukarestben Antal Árpád, amelyekből többek között a Nicolae Colan Általános Iskola, a Mikes Kelemen Gimnázium C és D szárnya, bentlakása, valamint a Hófehérke Óvóda és több tömbház felújítását és hőszigetelését finanszírozzák az Országos Helyreállítási Alap keretéből. Amint Sepsiszentgyörgy polgármestere a sajtótájékoztatón nyomatékosította, a szóbeszéddel ellentétben ezeket a pénzeket nem „csak úgy” küldi az Európai Unió a városnak, hanem azt más önkormányzatokkal folytatott kőkemény pályázási versenyben szerzik meg a megyeszékhelynek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust