A nyelv mint anyatej vagy bunkó

A zsebkendőnyi ország, Moldova kormánya egy csapásra felfüggeszt hat orosz nyelvű tévécsatornát (így próbálták Porosenko, majd Zelenszkij is becsempészni magukat a Dollárfejű Nagyúr kegyeibe, ellenőrizhető az eredmény). Sepsiszentgyörgyön újra zeng a ki a magyarokkal, büntetlenül természetesen.
Nem csak banándiktúra–bohócországokban van nyelvi önkényuralom. A mintaállamnak mondott Svájcban kantononként védik a saját nyelvüket. Francia család költözött német kantonba, szerette volna a gyerekeket franciául taníttatni, de nem oda Buda és Bern. Mondták, sebaj, tíz kilométerrel odább francia kanton van, vonattal ingáznak majd a gyerkőcök – szó sem lehet róla, itt vagytok, itt tanulnak németül. A második világháborúban Amerika lágerekbe zárta japán származású lakosait, mindenféle japán nyelvű könyv, újság szigorúan tilos volt.
A románok legendaként tartják számon Badea Cârțánt, aki mintegy húsztonnányi román nyelvű könyvet csempészett a hegyeken túlról a Monarchiába. Nem járt iskolába, mert a színromán faluban nem akart „szamár” feliratú táblát kapni a nyakába az iskolamestertől azért, ha anyanyelvén megszólal, inkább önerőből megtanult négy-öt nyelvet, járta a világot, és szállította az éltető betűt honfitársainak. Miért kellett csempészni? Miért fogták el, verték nem egyszer a csendőrök? Miért rendeztek könyvégetést 1907-ben Brassó kultúrvárosban, a Schmidt és társai téglagyárban? Miért, miért? Miért erősködött forradalmárunk, hogy „én soha, de soha a magyar Szent Korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart, elismerni nem fogok. Tudom, hogy vannak emberek és népfajok, kik más nyelvet beszélnek, de egy nemzetnél több itten nincsen.” Ezért a ruszinokon kívül minden nemzetiség ellenünk fordult…
Van fényesebb emlékem is. A Füstbe ment tervet szavaltuk, aki hibátlanul, az tízest kapott. Gáborka gyönyörűen, de a tanító néni megjegyezte, Gáborka, te örmény származású vagy, elmondanád örményül? „De én nem tudok egy szót sem, se apuka, sem anyuka, csak az egyik nagytatám”. „Jó, akkor kapod meg a tízest, ha a nagytatád elmondja nekünk a verset örményül”. És az egész osztály ámulva bámulta a nagy színes könyvet az érthetetlen ákombákomokkal, a magyar verseket örmény fordításban, és szájtátva hallgattuk a tata meséit az ősrégi országról, az Ararátról. Ó, de szép, ó, de tiszta beszéd volt…