Mindenképpen újraépítik a hétfő délután leégett kommandói iskolát, ígérte meg Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
2017. január 11., 11:542017. január 11., 11:54
Mindenképpen újraépítik a hétfő délután leégett kommandói iskolát, ígérte meg Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
– Ez nagyon nagy baj, hiszen ez az egyetlen iskola a településen, viszont ami megtörtént, az megtörtént, most azt kell megvizsgálni, mit tehetünk annak érdekében, hogy ott helyreálljon nemcsak az oktatás, hanem új iskolája legyen Kommandónak – emelte ki a tanácselnök. Tamás szerint új ingatlant kell építeni, ugyanis a régi faépület nagyobb részt leégett.
– Biztosítjuk a közösséget arról, hogy újra fogjuk építeni az iskolát. Van erre jogi lehetőség, ugyanis sürgősségi esetekkor a megyei önkormányzat pénz tud adni a helyi közösségeknek – fűzte hozzá.
Tamás megjegyezte, az időjárási viszonyok miatt áprilisig minden valószínűség szerint nem lehet nekifogni a munkálatoknak, de addig is elkészítik a terveket. A tanácselnök tárgyalt már olyan vállalkozókkal is, akiknek „szívügye Kommandó”, és támogatást ígértek, de a megyei önkormányzat biztosítja majd a beruházási költségek jelentős részét. Ugyanakkor a prefektúrával közösen egy kormányhatározat-tervezetet dolgoznak ki, és azt remélik, hogy a kormány is utal ki pénzt e célra.
– Biztosítom a kommandóiakat arról, hogy a megyei önkormányzat nem csak gyors segélyt, hanem gyorsan fog segítséget nyújtani a bajból való kilábalásra – szögezte le Tamás Sándor. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!