A karmester

Czegő Zoltán

2017. január 17., 13:032017. január 17., 13:03

Akik régebbről ismertük László Attila tanárt, karmestert, ma már nyomait keressük a magyar zenekultúrában és önmagunkban. Hagyott nyomokat. Akik fiatalok és gyönyörködtek a Cantus Firmus vegyeskórus műsoraiban, ma is karmesteri pálcát képzelnek önnön ujjaik közé.

László Attila ugyanis utánozható, követhető volt. Az az alkat, amely úgy vitte magával hallgatóit és munkatársait, hogy mindenki megképzelte: hiszen ezt így kel csinálni! És én is tudnám!

Székelykeresztúri tanítóképző, majd zeneművészeti főiskola adta az alapállást számára – és a hivatástudatot, egyenesen Kodály Zoltántól. A népbe vetett hit és a zene viszi magasba a lelkeket, el addig, ahonnan a nemzeti áldás jön napról napra.

Akik fiatalabbakként ismerték meg László Attila karmestert, hívei és követői nemcsak nyolcvannégy éves ellebbenése, a mai naptól való hiánya miatt mondják ugyanazt, mint az idősek. Nyomait követik. Mert az a csapás az igazi a málnavészben, a nemzeti megmaradás bozótos ösvényein, amelyet a nemzeti kultúra bejárt. Amelyet László Attila és Kórusai – így, nagybetűvel – szánt szándékkal nyomot hagyó igyekezettel bejártak.

A Romániai Magyar Dalosszövetség első elnökének választották 1995-ben. Sosem kérdeztük tőle, miért is ilyen sok várakozás után... Soha keserű választ nem adott volna. Akkor is ragyogott kórusa fölött a fény, amikor remek kortársairól, Birtalan Józsefről, Birtalan Juditról, Zoltán Aladárról kérdeztük örömünkben, egy-egy előadás után.

Akik csapatban szállnak, csak egymást félthetik.

László Attilánk Bartók Béla, Kodály Zoltán nagy „együtteséből” való, Székelykeresztúrtól Hollandiáig, Háromszékig tehetséggel s azt övező mosollyal intett mindannyiunkat belátásra, reményre és a való tiszteletére, a bölcsőtől el egészen eddig a napig.

Vajon lehet-e a hűséget mérni valamilyen egységgel? László Attila hívei ma is, holnap is vallják, hogy van mértékegység, mely csak a hagyományőrzéssel vethető össze. Az a nemzeti egység, s az mérhetetlen. A bölcsőtől máig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust