A cifraság

Volt egy kis hamisság abban a sziklában. Mintha csak úgy lógna ki a hegyoldalból, arra várva, hogy kire zúduljon, midőn épp alatta halad el. Segítette a szörnyű tervet az idő is, alattomosan mosva ki alóla a földet és a kisebb köveket, igyekezve, hátha pont az ő segítségével fogják ezt a számukra vicces csínyt elkövetni. A patak az út alatt szaladt tervükön kacarászva, mutatva az irányt mindazoknak, kik keresték a hazafelé vezető utat.

Mózes, az öreg elégedett arccal ült egy kövön az út mellett, és azon gondolkodott, talán mégsem szülőfaluja a világ közepe. Gondolataiban játszadozott az elképzelés és csodálkozás, majd vágyakozva gondolt arra, hamarosan milyen jót fog szunnyadni az eresz alatti fonott székében. S a valóság nem hagyta a csodákat s az újdonságokat az elméjében megmaradni, a tény, hogy egy cifra világban járt tizennégy napig, s most, mióta a vonatról leszállott, újból otthon érezte magát. Talán, ha a csíki pályaudvaron csak egy nagy barnamedve várja, akkor is leszállott volna a szerelvényről, mert annyira hiányzott ez a nagy magas világ.

Ült a kövön, ahonnan ha elnézett a távolba, már a szomszéd falu tornyát is látta mintha, s ezen talán a kicsi keresztet is. De ezt a keresztet csak a lelkivel, mert az bizony olyan kicsi volt, mint egy rövid isten áldja. Vonat nem járt a faluba, az már nagy cifraság errefelé. Ej, eszébe jutott a cifraság. Hogy azt ő úgy szerette. Újból vigyorgott magában egyet. De hiszen itt senki nem látja…

Lefejté tarisznyáját válláról, s elővette azt a nagy barna csomagot, mit lánya, Gizike oly nagy lélekkel s még nagyobb sóhajtásokkal csomagolt össze számára a hosszú útra. Volt benne minden finomság, a kolbászt, azt valahogy nem szerette, a kalauznak oda is adta három cigarettáért. Megnézte újból a cifraságot, kicsit gondolkodott mellé, aztán mégsem merte. A szép barna vekniből kerek karéjt szelt magának, s abból a híres pástétomból jót kent rá. Jóízűen ette. Hallgatta a patak csörgését, és egyre nagyobb étvággyal volt el. Az igaz, hogy Gizike szinte a lelkét is belecsomagolta a tarisznyába, hadd kerüljön belőle egy kis darab haza is az édesanyjához, de most talán ezen a szép hegyi úton már rég kiszállott onnan. Szerencsés lány. Okos férjeurát talált magának. Akkora házban laknak Kolozsvárott, talán a Felszeg mindenestül beleférne. Ha egy szusszanásnyira is, de az egyszer biztos. Akkora folyosó volt az emeleten, megfelelt volna egy kisebb utcának is. Mikor első nap kinézett az ablakon, mintha a toronyból nézett volna ki. És mennyi ember az úton. Hogy ezek mit dolgoznak egész nap, nem tudja, de mind úri forma volt mindenik, épp, mint a veje ura. Ott látta meg az ilyen cifraságot először így. Nagy divat volt.

Újból elővette, s majd elvitte az ördög, annyira nem bírt neki ellenállani. Na, de aztán az Isten ráparancsolt kicsit a lelkére, mert hirtelen nagyot dörgött az ég valahol. Felnézett a lelógó sziklára, és látta, hogy föléje mintha felhők gyűltek volna. Eddig a nagy hegytől nem látta. Szaporán szelt még egy szeletet a gumihéj-szerű kenyérből, majd elhúzta a száját, s szaporán csomagolni kezdett. Azért a cifraságot nem volt mégsem lelke betenni a tarisznyába.

De hiszen senki nem tudja meg, ki tudja, mikor találkoznak majdan. Egy-két év el kell teljen, amíg Gizike a férjével hazamerészkedik. Elindult lefelé az úton. A szikla alatt elhaladva felszabadult, érezte, mintha egy fenyegető nagy veszély alól menekült volna el. Nézegette a kezében maradt ereklyét, és csak haladt, nem gondolva semmire. Úgy számította, egy jó óra alatt hazaérkezik. Lentebb szamócát talált az oldalban, jól esett most neki, annyi minden egyéb után. Igaz, annak a francia bornak finom volt az illata, de most ez valahogy jobban esett neki. Újból elővette a cifraságot, s arra gondolt, most még van lehetősége azt megenni. És újból vigyorgott a gondolatán. A friss forrásvíz visszazökkentette lelkét hazájába. Már nem kívánta úgy. Jó lesz az az asszonynak is. Cifra meglepetés. Örüljön az is. Úgysem evett még ilyet.

Vigyorogott, majd kiesett a fogsora. Az igaz, most az övé ez itt a tarisznyában, de hát ő nem tudta megállani, s cifraságból az asszonyét, mit Gizike pakolt, megette már a vonaton. Az olyan kívánatos volt, a nagy piros fényes papírjában. Majd jó lesz az asszonynak az, amit Gizike neki pakolt. Ez ugyan nem annyira fájin, de ugyanaz van benne. Mogyorós amerikai csokoládé. Ej, az olyan cifra! És finom. De, majd hazaér, s elveri étvágyát egy kicsi otthoni csörögével.

Szente Cs. János