Az a cég, amely szponzorként belép, semmilyen fiskális előnyt nem fog élvezni az állam és a hatóságok részéről. Nyilván hosszan lehetne vitázni azon, hogy egyáltalán kell-e előnyt élveznie vagy sem. Egyébként két módon lehetséges Romániában a szponzorálás: direkt módon vagy a profitadóból” – emlékezett vissza a május 18-i beszélgetésre a Székelyhon érdeklődésére Szondy Zoltán.

korábban írtuk

Mind lehet stratégia, ha nincs anyaországi támogatás

Addig lehet stratégiákat kidolgozni és ezekről hosszasan beszélni a határon túli rendszerben, amíg az anyaországból érkezik a támogatás – adta meg az alaphangját Szondy Zoltán annak a beszélgetésnek, amelyen a székelyföldi sportfejlődésekről beszélgettek.

Folytatásként jelezte, akkor és most is elmondta, Romániában egy kalap alatt van minden lehetséges támogatás, ezzel szemben Magyarországon a tao-támogatás látványsportok utánpótlás-nevelésére, illetve bázisfejlesztésre és filmgyártásra vonatkozik. „Az a cégtulajdonos tehát, amely ezek valamelyikére fordítja a jövedelemadóját, adózásnál előnyt fog élvezni. De hagyjuk a magyar példát, és beszéljük a romániai helyzetről:

Ennek hallatán a konferencián többen is jelezték a hallgatóság részéről (nem várva meg, hogy a meghívottak befejezzék mondanivalójukat), hogy Szondy túl pesszimista, és korántsem ennyire borús a kép Romániában.

„A konferencián – amúgy joggal – megvádoltak azzal, hogy nem adok okot optimizmusra. Meg kell érteni azonban, hogy a Magyarországról Erdélybe és Székelyföldre óriási összegben sportra beáramló állami pénzek – nagyon helyesen – kizárólag utánpótlásra és infrastruktúra-fejlesztésre érkeznek. Mivel ezek az összegek évek óta jönnek, időközben az utánpótlásban nevelkedett gyerekek nagykorúvá váltak.

Példákat is adott a másodosztályú fociklubot irányító sportvezető. „A fociakadémiának köszönhetően az FK Csíkszeredának másodosztályú csapata van, közben több harmadosztályú focicsapat is megjelent Erdély-szerte. Hoki esetében a karcfalvi Székelyföld Jégkorong Akadémiának köszönhetően egyre több hokicsapat jön létre és fog létrejönni Székelyföld-szerte (a Sapientia U23 és Háromszéki Ágyúsok jó példák erre), hiszen ott sorban fognak állni a 19 és 20 éves képzett jégkorongozók. Mi mit adunk ezeknek a képzett játékosoknak, miből fognak ők megélni? Ezek a nagyon fontos kérdések, amiről beszélnünk kell, ám az a tapasztalatom – például a tavalyi tusványosi panelbeszélgetésen, illetve a múlt heti csíkszeredai sportkonferencián –, hogy mihelyt erről próbálok beszélni, belém fojtják a szót, hiszen »miért ne dőlnénk hátra és élvezzük azt a pillanatnyi helyzetet, ami van«. Én arra próbálok rávilágítani, hogy

– fejtette ki.

Kinek mi lenne a feladata?

Kinek és mit kellene tennie? – kérdeztük. „Őszintén, nem látom, hogy rövid vagy középtávon olyan erős legyen a magántőke Székelyföldön, hogy profi klubokat tudjon eltartani. Ne értsen félre senki: nem azt állítom, hogy Székelyföldön nincsenek tehetős vállalkozók, akik áldoznak a sportra, viszont azt tapasztalom, hogy nem ez a jellemző. Az, hogy a térség mennyire fejlett vagy fejletlen, arról nem az én tisztem beszélni, ám nálam, sokkal okosabb emberek folyamatosan – immár harminc éve – kongatják a vészharangot.”

Mivel tovább piszkáltuk a témát, ezért a klubelnök példákat mondott. „Az FK Csíkszeredát évről évre folyamatosan azzal vádolják jogtalanul, hogy nem akarunk feljutni az első osztályba – erre mindig azt válaszolom, hogy akarunk, csak nem tudunk. De nézzünk szembe a számokkal:

Nézzünk szét, hány olyan cég van Csíkszeredában, amely legalább egy ötéves támogatói szerződést aláírna velünk? Arról nem is beszélve, hogy a nagyobb ambíciók nem kétmillió eurónál kezdődnek. Csak hogy átszóljak a kerítésen: a Sepsi OSK elsőosztályú fociklub költségvetésének nagyrészét sem Sepsiszentgyörgy városa adja.”

korábban írtuk

Nyomás alatt a székelyföldi városok

Költségvetés szempontjából a legtöbb székelyföldi város számára kritikus év az idei. Az előző uniós költségvetési ciklus pályázatainak a kivitelezésére az idei az utolsó év, tehát, amit idén nem végeznek el, az elúszik, vagy saját pénzből kell befejezni.

Meglátása alátámasztásaként egy elemzésünkkel példálózott. „Tavasszal pont a Székelyhonon olvastam egy hiánypótló anyagot a székelyföldi nagyobb városok költségvetéseiről, és többek között ott az is szerepelt, hogy a vizsgált önkormányzatok mennyi pénzt adnak a sportra. Nos, azok az összegek azt mutatták, hogy az önkormányzatok sem igazán teszik oda a csontot sport tekintetében – nyilván minden lejt meg kell köszönni, de sokkal kevesebbet kell megköszönjünk, mint egy hasonló méretű román város esetében. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy Székelyföldön nincsenek csúcsok, hiszen az előbb említett Sepsi OSK mellett ott van az Erste Liga-győztes Gyergyói HK és a csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat, a román bajnok Sepsi SIC női kosárlabdacsapat, de ide sorolhatom az FK Csíkszeredát is, amely ugyancsak elég magasra elvergődött. De a lényeg, hogy

– fejtegette Szondy.

Úgy viselkedünk, mintha autonómia lenne

Merre kellene kimozdulni? – tettük fel a kérdést. „A válasz már önmagában is megérne egy konferenciát, de ha már rákérdezett, elmondom itt, a Székelyhonnak. Mi, Székelyföldön elsősorban a Magyarországról jövő sporttámogatásoknak köszönhetően úgy viselkedünk – a »mi« alatt magamat is beleértem –, mintha Székelyföldön autonómia lenne. Pedig

Így csak együtt tudunk előre lépni. Pár éve lett is volna egy kegyelmi állapot, hiszen az RMDSZ kormányon van és a sportminiszter is RMDSZ-es. Ez a kegyelmi állapot a vége fele jár, de előrelépés nem történt. Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy az RMDSZ-t hibáztatom, rögtön hozzáteszem: nemcsak Székelyföldön nem tartja el a helyi sportegyesületeket a magántőke, hanem országszerte nem olyan erős a helyi tőke, hogy a román sportálmokat ki tudná szolgálni. Ezért csak egy mód van kilépni ebből a helyzetből:

A szomorú azonban az – teszi gyorsan hozzá Szondy –, hogy Romániában nem ebbe az irányba megyünk, hanem pont az ellenkezőbe. „Központosított, átgondolt állami támogatás nélkül a romániai sport biztosan nem fog fejlődni, helyette marad az, ami most is van:

„Az biztos, hogy mindig lesznek reményt adó kis szigetek, amelyek egy-két politikusnak önigazolást biztosítanak – ilyen volt 2016-ban a Bukaresti CSM női kézilabdacsapat Bajnokok Ligája-győzelme, amit száz százalékosan önkormányzati pénzből értek el. De összességében mindaddig, amíg egy átfogó állami támogatás nem lesz a romániai sportban – ide értem a
székelyföldi sportot is –, addig a hanyatlás folytatódni fog.”

A politikának nem fontos

Az elmúlt harminc évben nagyon kevés dologban értettek egyet a romániai pártok, pártállástól függetlenül – állítja a klubelnök. „Ezek közül az egyik, hogy Erdélyt mindenki félti, a másik pedig az, hogy sportra pénzt nem adnak. A romániai politikusok (legyenek akár romániai magyarok) szívesen átszervezik a sportot, stratégiákat írnak, összevonják vagy szétválasztják a minisztériumokat, de a sportra átgondolt módon már nem fordítanak komoly összeget – ebben minden párt valamiért egyetért. Ha csak egy párt másként gondolná, akkor került volna pénz a
sportra. Pont az ellenkezőjére van politikai akarat, mint amit a józan ész és a helyzet megkövetelne. Egyébiránt el kell olvasni a pártok politikai programját – én megtettem. Nem akarom RMDSZ-es barátaimat megbántani, de a Szövetség sportról szóló, mindössze egyoldalas fejezete pár soros hasalás. Összefoglalva:

– summázza a csíkszeredai sportvezető.