Rovatok

Előrebocsátom, hogy nem kívánok belehuhogni a helykereső kampányba, de az éppen aktuális megyei statisztikai párbajban – sportnyelven szólva – vissza kell léptetnem a „feleket\". Az adatolást el is viselném, bár komoly érveléshez nem illik egy civil forrásra (Econtext.ro) hivatkozni, azok értelmezésével „szakmailag\" van dolgom.

A múlt héten megjelent „fizetett politikai közleményben\" olvasom, hogy az „átlagbér tekintetében Hargita megye a legutóbbi, 2011-es esztendőre a 33., de fontosnak tartjuk kiemelni\", hogy a statisztikákkal csak óvatosan, mert ahol az „ország köztudottan\" egyik legfejlettebb meg egy másik fejlett megyéjét – és megnevezi Bihar és Szatmár megyét –, „ott érdemes a sommás megállapítások helyett a számok mögé nézni\". A következő mondatban a közlemény leküld egy kimutatáshoz, amely az átlagbér alakulását példázná, rangsorolva a megyéket. A „kimutatásra rápillantva, könnyűszerrel megállapítható – így tovább a kommüniké –, hogy azokban a zömében erdélyi megyékben, amelyek kiterjedt kisvállalkozói, illetve gazdaszektorral rendelkeznek (...), ott a statisztikai kimutatások torzítják a valós jövedelmi viszonyokat, ugyanis a kedvezőbb adózási feltételek miatt a vállalkozók nem fizetésben, hanem osztalékban veszik ki cégeikből a nyereséget\". Bevallom, hogy eltévedtem a sűrű fogalomzavarban. Hadd ne részletezzem azt, hogy a „csatolt\" táblázatra „rápillantva\" könnyűszerrel milyen megállapításra jutottam. Megpróbálom inkább értelmezni az idézett szentenciában kiemelt fogalmakat.

Mindjárt az elején tisztázandó, hogy az átlagbér a „béralkalmazottak\" borítékjában lévő pénzt átlagolja, a jövedelmünk, tehát a béralkalmazottaké is, több forrásból csordogál. Nyilván, vannak sokan a kivételek között. Így hát a két fogalom mögött lévő tartalom egymással összevethetetlen, bármennyire igyekszem a számok mögé nézni. A bérátlag egyébként természetszerűen a kiemelt szektorokban (telekommunikáció, IT, bányaipar, kőolaj- és gázkitermelés és feldolgozás, dohányipar, légi szállítás), illetve az állami (legalább 250 alkalmazottat foglalkoztató) nagyvállalatok némelyikében és a multinacionális vállalkozásokban magas vagy magasabb az átlagnál (kb. kétszerese volt 2011-ben). Nyilvánvaló, hogy ezekben a megyékben több a vállalkozási lehetőség is, illetve a kis- és középszintű vállalkozások felcsatlakozási lehetősége. Az összevethetőség kedvéért: 2011 decemberében a tíz legjobban fizető ágazat közül az utolsóban (kiadói tevékenység) a nettó átlagbér 3101 lej volt, tehát a csatolt példatáblázat 33. helyének megfelelő átlag 2,6-szorosa.

Nagyobb vállalat Hargita megyében kettő van, mind a kettő textilipari, ahol köztudomásúan a mindenkori legalacsonyabbak a bérek. Nincs tehát oka a rátartiságnak semmiképp. A megye szegényes gazdasági struktúrájára utalhat az is, hogy az összes alkalmazott között 60 százalék körüli (hónaponként, évszakonként változó az arány) a kimondottan béralkalmazottak száma. Igen vegyes társaságra lehetne érvényes, hogy a „kedvezőbb adózási feltételek\" miatt sumákol. Nem is értem, hogy mit jelent ebben az összefüggésben a kedvezőbb, és az mihez képest. Az „adottságban\" lévő lehetőség ráadásul nem is igaz, mert a példaként említett „vállalkozások\" nem profitképző társaságok, hanem nyereségre számolók, osztalék pedig csak profitból osztható nem is egyszerű számviteli feltételek között. A sumákolás az lehet, hogy „zsebből fizetnek\" meg ilyesmi, s ez az, ami nem kerül a hivatalos bérstatisztikába, de ezt ki merné felelősen állítani?

Ha ezek után mégis elfogadhatnám a csatolt (civil) adatolásból a vitát kiváltó „jobb létre\" való következtetést, akkor sem lennék túl vidám, mert a felértékelt 33. hely is kieső helyezés. Egyébként a központi statisztikai hivatal adatai szerint a 2011. évi nettó átlagbér Hargita megyében 982 lej, és ezzel tényleg az utolsó a sorban!