Kartellgyanú, avagy miért élünk minimálbéren

Már rég gyanús nekem, hogy miért is kullog Udvarhelyszék, Hargita megye az országos átlagfizetések toplistájának végén. Miközben a megye jó adófizető, fegyelmezett a Kárpátokon túliakhoz képest, valami mégsem stimmel: odalesz ez a fegyelem és fizetési hajlandóság, amikor a Hargita megyei, székelyföldi munkaadóknak saját alkalmazottaikat kellene kifizetniük. Az államot, az adókat, ha fogcsikorgatva is, de csak-csak kifizetik, ám valami egészen szélsőséges faszariság vesz erőt a helyi magyar vállalkozókon, ha saját munkavállalóiknak kell fizetést adniuk.

Az, hogy ebben a megyében mindenki (a többség) minimálbéren tengődik, nem lehet véletlen. Miként az sem, hogy rendkívül furamód a hasonló munkakörökben ígért juttatások szinte banira azonosak, függetlenül attól, hogy hányadik hasonló profilú cégnél keres valaki jobban fizető állást. A munkahelyváltás ugyan megtörténhet, de valamiért mindenki ugyanannyit fizet. Mintha kiegyeztek volna. Igen, pontosan! Kartellgyanú esete forog fenn, csak épp nem a termékek vagy szolgáltatások árait fésülik össze, hanem a fizetéseket. A kisokosok.

Anélkül hogy az udvarhelyszéki vállalatok kultúráját ostoroznám, halkan felteszem a kérdést, hogy mi a francért nem tudunk úgy tekinteni a fizetésre, mint a rezsire. Utóbbit a maga legtermészetesebb módján fizetjük, a fizetésekkel/emberekkel viszont rögtön ügyeskedni kezdünk, s van, akinek ez még jól is esik. Mármint az, hogy havonta sulykolja: a fizetés holmi munkaadói kegy, sőt sokak szerint ajándék, amiért minden alkalommal hálálkodniuk kell(ene) azoknak, akik egyébként előző hónapban megdolgoztak érte.
Tudom, Székelyföld valamiféle munkapiaci enklávéként is működik, hiszen véges azoknak a vállalatoknak a száma, ahová a nyelvazonosság miatt vándorolhat egy munkavállaló. És ezzel a helyzettel szépen vissza is élnek a munkaadók. Ha nem tetszik, mehetsz, úgysem kapsz ennél jobbat – hangzik el nemegyszer. Így nyomatékosítanak.

Véget kellene ennek vetni. Hogy hazudunk magunknak, mindenféle sötét molochot hibáztatunk (például a mindenkori román kormányt), aztán kiderül, nemcsak közünk van hozzá, hanem mi idézzük elő a nagyon alacsony átlagfizetéseket. Csak ezzel hallgatunk, ugye?

Nos, hogy változzon a helyzet, lapunk minden olyan vállalkozónak reklámkedvezményt ad, aki bizonyítani tudja, hogy az ő átlagfizetései meghaladják a minimálbért. Ahány százalékkal nagyobb az eltérés, annál nagyobb kedvezményt adunk. Persze a közép- és felső vezetők fizetésével nem számolunk, ők köszönik szépen, jól elvannak...