Emlékek hordozói

Huszonegy lej lesz a három könyv. Egy fél új könyv ára – kacsint rám a pultnál a kedves hölgy, hogy még inkább átérezzem, jó vásárt csináltam. Nekem pedig fáj a szívem, akárcsak akkor, amikor kedves kóbor kutyákat látok az utcán, hogy nincs akkora lakásom és költségvetésem, hogy legalább az állomány felét gondjaimba vehessem. Igaz, a könyvek nem kérnek enni, nem kell őket beoltatni, de erőszakosan követelik az időt, a fantáziát és a gondolkodás szabadságát, ami manapság talán nagyobb luxus, mint a jó fizetés. Egy vagy másfél órát azonban időnként csak „pazarolhat” az ember arra, hogy alámerüljön egy régi, sosem látott-hallott, de nagy tehetség és kemény munka révén kiadott alkotásoktól zsúfolt világban.

Mintha tudást, kultúrát, kifinomultságot turkálnánk, olyan belépni egy antikváriumba. Másodkézből, fillérekért megvásárolható szenvedély, nem föltétlenül trendi, de a divatból soha ki nem menő gondolatok sora incselkedik velünk a polcokról. Mások könnyedén vagy fájdalommal leselejtezett könyveit nézegetni sokkal-sokkal egyedibb, különlegesebb érzés, mint a steril, még tökéletes, nyomdaillatú, hófehér lapokkal bélelt kiadványok között keresgélni, hiszen az egyébként is terápiás hatásúnak mondható, más világokba vivő szellemi kalandozás, amit egy-egy jó könyv fellapozása jelent, új érzésekkel egészül ki. Egy filléres könyvsarokba tévedni – ott guggolni az alacsony polcok mellett, a könyvgerinceket vizslatva – olyan, mintha valaki más titkos kis könyvtárába lopóznánk be. Mintha tilosba merészkednénk, hogy míg senki sem veszi észre, belőlük, általuk meglessük tulajdonosukat is. Olyan prózai, egyesek számára talán idegesítő dolgok révén, mint hogy milyen mondatokat, gondolatokat emelt ki, húzott alá az általa kedvelt kötetekben, milyen könyvjelzőt felejtett bennük, milyen pecséteket ejtett, milyen szakadásokat hagyott hátra a következő olvasónak.

Kicsit olyan ez, mint mások után kikölcsönözni egy könyvet vagy iskolai tankönyvet forgatni. Az ideiglenes birtokosok is ottfelejtenek ezt-azt a lapok között, mintha valamilyen módon nyomot akarnának hagyni a kiadványokon, amelyek csak rövid ideig az övék: széljegyzeteket „felejtenek” bennük, bajuszt rajzolnak az ábrákra, befeketítik a képeken szereplők fogát. Ugyanígy bankjegyeken is láthatunk írásokat, ábrákat, s ha észrevesszük, jókat nevethetünk azon, hogy mennyire ki lehet figurázni rajtuk a híres-neves kulturális vagy politikai szereplőket. Mint ahogy a rövid ideig tartó találkozások, véges kapcsolatok alkalmával is arra törekszünk, hogy maradandó nyomot hagyjunk a másikban, nehogy végleg elfelejtsen – ha másképp nem megy, hát fájdalmat okozunk. Egy-két szakadást, néhány foltot minden lélek kihever előbb-utóbb – gondolhatjuk –, de a legfőbb, hogy a nyoma megmarad. Minket őriz, minket éltet a másikban – véljük.

Az antikváriumban azonban az élmény még közvetlenebb, még mélyebb, hiszen ezek a könyvek nem köztulajdonban vannak, hanem személyek birtokolták őket, akik szabadon rendelkezhettek felettük. Minden bizonnyal senki sem rótta meg őket, ha olykor gondatlanul, óvatlanul forgatták könyveiket, ezért sokkal több személyes jelet hagytak rajtuk, bennük, kihasználva lehetőségeiket. Ha egy könyvbe belelapozunk, leszűrhetjük, milyen volt az előző tulajdonosa, és azt is, hogy mekkora érdeklődésnek örvendett az adott mű. Persze ha egy százéves könyv majdnem sértetlenül, csak kissé megsárgulva megmaradt, egyaránt gondolhatunk arra, hogy a kiadványt soha senki sem forgatta, és arra is, hogy nagy becsben tartották, mindig tiszta kézzel, óvatosan forgatták.

Családom könyvtárában volt szerencsém több míves, évszázadot megélt kötetet is találni. Mostanra ismeretlen, akkoriban talán hírességnek számított, közmegbecsülésnek örvendett költők versgyűjteményét, amelyeken még az aranyozott festék is túlélte a többgenerációs viszontagságokat. Mesegyűjteményt, amelynek lemorzsolódott a gerince, megszürkült a borítója, és lapjai is búcsút vettek a kapcsoktól, de a nyomtatott szöveg mellett ceruzával, szép kézírással dédnagyanyámnak címzett romantikus versikék díszelegnek. Alattuk dátum és több, azóta nyugodni tért férfi neve. Biztos vagyok benne, hogy egy hagyatékká vált magánkönyvtárból, melyen a megélhetésért gürcölő unokák örömmel túladnak, jócskán találhatunk hasonló, krónikaszerepre ítélt könyveket. Huszonegy lej alatt (is).