Történelem és irodalom szimbiózisban

A monumentális műről Lövétei Lázár László szerkesztő és Oláh Sándor társadalomkutató beszéltek, de mivel sokan ismerték az írót, vagy az említett rendkívüli könyvet, az eszmecserébe bekapcsolódtak a jelenlevő irodalmárok, történészek és az író lánya is.

Leginkább azt fejtegették, hogy miért vállalkozott az író erre a több évszázados múltat felelevenítő utazásra? Miért érezte szükségességét, hogy Erdély történelmet újra összeállítsa, pontos kordokumentumok ezreiből válogatva és felépítve a saját maga olvasatát? Mi a magyarázata, hogy ez a mű habár, mint tudományos adattár is megállja a helyét, mégis irodalmi és olvasmányos? Miért inkább az egyszerű emberek számára jelent könnyedséget elolvasni? És nem utolsó sorban, miért éppen Erdély romba dőlésének korszakát vizsgálja, mely II. Rákóczi György 1658-as lengyelországi hadjáratával kezdődött, és miért nem inkább az aranykorszakát, a Bethlen Gábor által teremtett Tündérkertet, ahogy tette ezt például Móricz Zsigmond?

Érdekes volt a kezdet, ugyanis Szabó Gyula a szülei temetése után, a család történetét kutatva jutott el a felismerésig, hogy Erdély történelmét meg kell írnia. Nagyon fontos volt számára a pontosság, a tévedés minden kizárása, ezért mindig eredeti dokumentumokat használt fel. Persze, azért így is akad a kötetsorozatban elegendő interpretáció, de hát minden történész interpretál. Különben manapság egyre inkább kezd elmosódni a határ a történelem és az irodalom között. Az est egyik érdekes következtetése éppen az volt, hogy azokra az időkre, melyeket a szerző felelevenített, éppen ez volt jellemző, vagyis, hogy az irodalom és a történelem között, nem létezett éles határ. Ez a magyarázata annak is, hogy az egyszerű ember könnyebben olvassa, hisz nem előfeltételezésekkel közelít és nincsenek előzetes irodalmi vagy történelmi elvárásai.

Különben, ahogy a társalgásból kiderült a könyv olvasmányos, csak meg kell szokni a nyelvezetét, hisz nem könnyű átállni erre három évszázados irodalomra. Pedig megéri, ahogy Oláh Sándor (fotó) is megjegyezte: „Egy hatalmas kultúrhistóriai tényanyag, amely visszaemeli a tudatunkba azt a múltat, melytől elszakadtunk”. Egy másik fontos következtetés az volt, hogy azért vizsgálta ezt a korszakot, mert ebből derült ki, ahogy Lövétei Lázár László is megjegyezte, hogy „rajtunk múlik a történelmünk.” Ezért tartotta fontosnak Szabó Gyula, hogy Erdély történetét, a Rákóczi lengyelországi hadjáratával kezdődően a Vasvári békéig – amikor is a fejedelemség elvesztette függetlenségét – vizsgálja.

Az is felvetődött, hogy a szerzőt valószínűleg az is késztette a monumentális munka megalkotására, hogy a szeme előtt zajlott le Kolozsvár elrománosodása. Másfelől azt is feltételezik, hogy a levéltárba könnyebben bejutott egy író, mint egy történész, a kommunista időkben, így tudta kimenteni a megfelelő dokumentumértékű anyagot. Az öt kötet 1978-2002 között jelent meg, négy a hetvenes-nyolcvanas években, az ötödiket pedig akkoriban nem engedte a cenzúra publikálni, ezért csak 2002-ben jelent meg.

Az még kérdéses, hogy az első négyet miért nem adták ki újra, mint ahogy az is, hogy mikor jelenik meg a tudósítássorozathoz tartozó – Bocskai koráról szóló, három kötetben heverő – eddig kiadatlan kézirat, mivel, ez volt az est egy másik fénypontja, mikor ezeknek létezését az író lánya jelezte.