Tizenegy éves menyasszony, vele egykorú vőlegény

Bizonyára vannak olvasók, akik számára nem ismeretlen a balánbányai Sándor Csaba néptáncoktató, az Ördögborda néptáncegyüttes vezetőjének neve. Akik valamelyest követték tevékenységét, tudhatják, hogy az ő nevéhez fűződik a felelevenített gyermeklakodalmak szervezése is. Saját elmondása szerint az ő közbenjárására már nem egy gyermekpár „házasodott össze” – Csíkjenőfalván, Csíkszentdomokoson, a Gyimesekben, Balánbányán, de még egy magyarországi településen is került egy-egy gyerek, aki vállalta a hagyományőrző szándékkal szervezett gyermeklakodalmak menyasszonyi, illetve vőlegényi szerepét.

Legutóbb Gyergyóremete apró népsége számára állt a mulatság. Itt tartották ugyanis a helyi Nagy György János és a balánbányai Bálint Abigél lakodalmát. Mielőtt azonban a korban egymáshoz illő, életük 11. évében járó pár egybekelt volna, annak rendje és módja szerint, ki-ki a maga háza táján, „saját családjával” és vendégeivel készült a nagy eseményre.

Remetén már korán reggel felöltötték a székely ruhát a lakodalomba hivatalosak, és gyűltek össze a tájházba. Gazda, kikérő legény, násznagy, nászasszony, keresztszülők, örömszülők és nagyszülők mellett sorakozott fel a tizenkét testvér, a nagy számú közeli és távoli rokonság és persze a jó szomszédok, na meg a négy, lakodalmi perec-vivő legény. Élete nagy lépése előtt a kikérő legények búcsúztatták a vőlegényt, majd buszokra szállva indultak Balánbánya felé, a menyasszony után.

Az énekszóval, vidámsággal töltött utazás a balánbányai Kovács-pataka utca sarkán ért véget, ahol a legényesház vendégei zenés felvonulással érkeztek a menyasszony háza elé. Ott előbb a kikérőlegények a vőlegény násznagya ajándékát, a lakodalmi perecet az udvarra vitték, és az ottani gazdának a bekérezkedő szöveggel mondták el jövetelük célját:

„...Megkérdejzük e ház gazdáját,/ Lesz-e szíves átadni nekünk leányát,/ Hogy együttes erővel oltár elé vigyük,/ És ott ígérjenek egymásnak örök hűségesküt./ Még a tisztelt gazduramtól annyi volna a kérdésünk,/ Hogy érkezőben van szép vendégseregünk,/ És lenne szíves őket béengedni?/ Ígérjük, mi sem fogunk adósok maradni./ Ezt a perecet násznagyuram küldi, és kigyelmeket ezáltal tisztelteti” – szólt a kikérőlegény.

A gazda beleegyezésére a vendégsereg az udvarra vonult, majd megtörtént a menyasszony kikérése, és a máig szokásos ál-menyasszony kiadás után, az „igazi” mátka búcsúztatása. „Zeng a búcsúszavam, hullanak könnyeim,/ Mert tőletek válok, drága jó szüleim./ Nem tudom, hogy hova, merre vezet utam,/ Isten bölcs kezében sok rejtett titok van./ Bármilyen boldog is menyasszonyi szívem,/ Mégis fájó szívvel búcsúzok el innen” – búcsúzott az ara.

A feszültségoldó Deusz-pálinka is kiosztásra került, ezúttal természetesen alkoholmentes formájában, majd egy igen érdekes mozzanat, az örömanya-tánc következett, amibe – a szokások szerint – csak a leányos ház felőli vendégek kapcsolódtak be.

A kínálkodás, a zene, tánc után a gazdák a szokások és az esemény szabályai szerint sorba állították a lakodalmas népet, és a templomba indultak, ahová Bálint Emil plébános vezette be az ifjú párt.
A lakodalmi ceremónia templomi része természetesen eltérő volt az „igazitól”, de a prédikációból a gyerekek az esemény lényegére, a hagyományok ápolásának fontosságára, az esküvő jelentőségére kaptak választ.

A szentmisét követően menyasszony, vőlegény a pap kíséretében lépett ki a templomból, majd a fényképezkedés után a násznép gyalog vonult végig Balánbánya főutcáján. A menet nem haladt sokáig, máris útelkötés tartóztatta fel őket. Az utat elkötők igencsak „facsaratos” találós kérdéseket feltéve „alkudoztak” a két gazdával, a helytelen válaszokért az ilyenkor szokásos váltságdíjat, italt kértek.

A Gyergyó felé tartó násznép több alkalommal is kényszerült megállásra, hisz útelzárások tartóztatták fel a menetet Csíkszentdomokoson és Szárhegyen is. A „kényszerpihenők” mindegyike vidámsággal, tánccal, a kínálmációk elfogyasztásával telt, a násznép sorai pedig az „állomások” mindegyikén egyre csak bővültek, hisz itt további települések gyermekcsoportjai csatlakozott hozzájuk. A Remetéről reggel induló ötven fő az út során háromszázötvenre gyarapodott.

A vendégsereg végül délután fél ötre érkezett a gyergyóremetei Maros-hídhoz, ahol már kíváncsiskodók sokasága várt rájuk. A falu végétől a központig szekereken és hintókon szállították a közösségi házig az addig autóbuszokkal utazókat. A lakodalmi mulatságon a rengeteg tánc mellett természetesen lakomázásra is sor került; a gazda bemondásával bordáslaskaleves, szárnyashús, pityóka, víz, tea került az asztalokra.

A mulatságnak végül a naplemente vetett véget, az egy napra összesereglett násznép pedig, menyasszonyostól, vőlegényestől csak az alkalom adta barátkozási lehetőség folytatásában bízhat, a varázslat, a felnőttek világába való bejárás ugyanis számukra egyelőre véget ért.


Sándor Csaba: A gyerekeket kell beoltani

„A gyermeklakodalom ugyanazt próbálja megoldani, mint az egykori lakodalmak. Lefolyásában minden egyes lépését végigcsinálják a gyerekek. Sajnos, ma már nem így zajlik egy lakodalom, habár a gerincrészét követik. Mi azonban az apróságokra is sokat adtunk. Itt van például a lakodalmi perec vagy az örömanya tánca – két olyan dolog, amit már rég elfelejtettek” – magyarázza Sándor Csaba szervező, aki úgy véli, a hagyományokról nem elég csak tudni, a gyerekeket teljes mértékben be kell vonni a felelevenítésbe.

„Nem véletlen, hogy ez alkalommal Remete felé nyúltunk, hiszen elég erős és elég nagy közösség, és meg kell bizonyosodjon mindenki az események helyes módjáról. Mindennek szimbolikája van, és minden szimbolikának súlya. Ezeket a dolgokat vissza kell szoktatni, ehhez pedig a gyerekeket kell beoltani” – véli a néptáncoktató.

A rendezvény remetei része a község önkormányzata, míg a balánbányai mozzanatok a város polgármesteri hivatalának anyagi támogatásával valósult meg.