Talán egyetlen erdélyi fotóklubban sem dominálnak annyira a nők, mint a vásárhelyiben. Míg néhány évvel ezelőtt egyetlen női tagja sem volt a klubnak, jelenleg harmincötből hét a szebbik nemet képviseli. S ha már ennyien összegyűltek, összehoztak egy kiállítást is. Kizárólag nők. De nem csak nőknek.
2014. február 11., 17:342014. február 11., 17:34
2014. február 11., 17:432014. február 11., 17:43
Az, hogy a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub női tagjai megmutassák magukat, már tavaly megfogalmazódott – természetesen az egyik női tagban, Varga Orbán Enikőben. Az ötlet idén valósult meg, kedden este megnyílt a Női szemmel című tárlat a Bernády Ház emeleti galériáiban.
Harmincötből hét nő
Az ötletgazda, Varga Orbán Enikő elmondta, nemrég csatlakozott egy új tag, így már hét női fotós van a klubban, akik összesen 55 képet állítottak ki. „Nem határoztunk meg sem tematikát, sem műfajt, mindenki a szerinte legjobban sikerült, vagy épp a kedvenc képeit hozta el. Az volt a lényeg, hogy ismerjük meg az egyéniséget, a nőt. Én például kedvenc tájképeimet hoztam el a kiállításra” – fogalmazott a fiatal fotós. Hozzátette, ő nem tud róla, hogy hasonló kezdeményezés született volna Marosvásárhelyen, vagy bárhol a környéken, így ez a kiállítás igazán egyedi.
Kertész Katalin is a régi motorosok közé tartozik a fotóklub női részlegében. „Van a kiállításon tájképem, szociofotóm és gyerekportrém is. Az életem első olyan képe, amiről úgy éreztem, hogy na, ez kiállítható” – osztotta meg a Székelyhonnal Kertész Katalin. Kérdésünkre a hölgyek elárulták, a tárlat címe elsősorban azt jelenti, hogy nők a készítők, csak másodsorban jelenti azt, hogy női szemmel, vagyis női látásmóddal készültek a fotók. „Biztos vannak olyan tematikus témák, amelyeket inkább a nők választanak, több férfi fotóz aktot péládul, de itt a kiállításon is van aktfotó. Inkább a meglátásban van különbség, vannak azonban spontán képek, amelyeket férfi és nő is készíthet” – jegyezte meg Kertész Katalin. A két említett fotós mellett még Kerestély Tünde, Nemes Réka, Magyarosi Réka, Dobos Bella Noémi, valamint Gáll Márta Emese képei kerültek kiállításra, utóbbi a legfiatalabb a hölgyek közül, még egyetemre jár.
Nőiesedő fotóklub
A fotóklub elnöke, Both Gyula kifejezetten örvend a klub folyamatos „nőiesedésének”. „Örvendek, hogy a lányok aktívak. Nagyon jó kiállítás született, büszkék vagyunk a lányokra. Ami engem meglepett, hogy olyan képekkel is jelentkeztek, amelyeket eddig nem ismertünk. Eldugták a sufniban, vagy elővették a varázszsákból” – jegyezte meg poénosan Both Gyula. A fotóklub tagjai általában ismerik egymás képeit, hiszen immár hatvan éve minden csütörtökön 16 és 18 óra között van a szokásos gyűlés, amikor a tagok behozzák képeiket, bemutatják, s kritizálják is azokat. „Mondunk szépet, jót is, rosszat is. De nincs olyan, hogy valaki megsértődik a kritika miatt, hiszen ebből kell fejlődni. Nem a szerzőt szidjuk, hanem a képet” – avatott be a fotóklub kulisszatitkaiba az elnök.
Az 1953-ban alakult fotóklub alapító tagja, Bálint Zsigmond is úgy véli, hogy nagyon sok szép és tartalmas munkákkal jelentkeztek a hölgyek. „A kiállítás nagyon színvonalas. Annyira, hogy javasolni fogom a lányoknak, hogy vigyék tovább bemutatni más településekre is. Amúgy is különleges nálunk az, hogy egy fotóklubban ennyire domináljanak a hölgyek, máshol alig-alig akad nő a klubokban. Ezt a dominanciát persze nem kell rosszul érteni. A képeik esztétikai értéket hordoznak, de gondolatokat is ébresztenek” – vélekedik Bálint Zsigmond. A Női szemmel című kiállítást még két hétig meg lehet nézni a Bernády Házban.
szóljon hozzá!