Kónya Ütő Bence: Szeretnék hinni a dolgok egyszerűségében

– Mikor végeztél a színin, és hol, kikkel dolgoztál eddig?

– Rengeteg helyen nem fordultam meg ugyan, de 2004-2006 között az Osonó Színházműhely tagja voltam és érettségi után a Színművészeti Egyetem hallgatója lettem, az alapképzés mellett mesteri fokozatot is szereztem. Az egyetem mellett különböző külső színházi munkáim is voltak. A mesteris időszak alatt dolgoztam Parászka Miklóssal, akivel az Én és a kisöcsém című zenés vígjátékot készítettük el, Sebestyén Aba rendezésében a Finito-t adtuk elő és Harsányi Zsolttal is volt egy közös munkánk, vele az Antigoné-t vittük színre. Az egyetemet követően, illetve már az iskola alatt kerültem kapcsolatba a Csíki Játékszínnel, ahol felkértek egy operettre Kiss Borával együtt és nagyszerű tapasztalat volt, megismerkedhettem egy társulat belső életével, ami egy igen komplex dolog, és nehéz folyamat volt beilleszkedni, bekerülni.

– Hogyan kerültél Sepsiszentgyörgyre? Hogy érzed itt magad?

– 2009 decemberében volt egy bemutatónk a Stúdió Színházban, az egyetem gyakorlószínpadán, amit Bocsárdi László rendező is megnézett, majd az előadás után felhívott, hogy lenne-e kedvem hazajönni és itthon játszani. Ez a történet itt valahol meg is szakadt, valószínű saját hibámból is, mert én elég szégyenlős fajta vagyok, meg közben jött a csíkszeredai felkérés is, amire igent mondtam, ugyanis volt még egy év a mesteriből. Valószínűleg azért maradt abba a kommunikáció a szentgyörgyi színházzal, mert azt hihették, hogy én végeztem és a Csíki Játékszínhez szerződtem. Tavaly tavasszal aztán Balogh Attila Sepsiszentgyörgyre hívott engem egy szerepre és eszembe jutott a tavalyi ajánlat és megkerestem Bocsárdit. Ő pedig tartotta az ajánlatát és így hazakerültem. A beilleszkedés nekem egy nehéz folyamat. Sajnos olyan ember vagyok, hogy zavaromban, amikor nagyon meg akarok felelni hülyeségeket csinálok, így néha igazán félreértenek. De most már ismerkedem a társulattal itthon és nagyon jó tapasztalataim vannak. Nagyon kellemeset csalódtam, mivel nem találkozom azzal, hogy „misztikus művészvilág” lenne Sepsiszentgyörgyön, hanem emberekkel találkozom és ez nagyon jól esik. Mindenki nyitott az újra, jelen esetben rám. Nincs egymás háta mögötti áskálódás, hanem segítenek és támogatnak mindenben, legalábbis úgy tűnik. Szemtől szembe mondják a hibáim.

– Mit jelent számodra a színészet, a színpad és az, hogy itthon játszhatsz?

– Biztos nekem is kerülne egy tuti mondat a tarsolyomban arra, hogy mit jelent számomra a színészet, mondhatnék én is valami „nagyot”, de azt tudom mondani önirónával együtt, hogy ebben érzem magam a legjobban, jelenleg ebben tudok a legtöbbet. Mindig alkotói dolgokkal foglalkoztam, nem neveztem alkotásnak, de utólag mindig azzá vált. Tanultam zenét, 12 évig csellóztam, aztán zenét komponáltam, majd grafikákat terveztem, tehát folyamatosan alkottam valamit. Valamit, ami addig nem létezett: írtam egy zenét három óra alatt és nagyszerű érzés volt, hogy létrehoztam valamit, ami három órája még nem létezett, nem volt belőle semmi. Ez az ami magával tud ragadni az alkotásban. Csodálatos érzés „teremteni”.  Szerintem a színészek igen nagy százaléka azért lesz színész, mert hiú. Ez rám is igaz, ha őszinte akarok lenni. Persze biztosan van valami magasabb motivációm is. De az már olyan „tutinak” hangzana. Ugyanakkor kicsit félek is, mert Szentgyörgy kisváros, és ismerek embereket, meg ők is ismernek engem és sajnos úgy érzem, hogy meg kell valahol felelnem nekik. Teljesítménykényszer van bennem: meg akarom csinálni és jól akarom megcsinálni a dolgaimat, bár a nagy akarnoksággal óriásit lehet bukni. De ennek tudatában végzem a dolgom.

– Az, hogy most itthon vagy, hosszú távra szól, vagy ha hívnak máshova, akkor elmész?

– Egyelőre egy éves szerződésem van kilátásban,  és nagyon érdekel a színház, a társulat belső élete. Rettenetesen kíváncsi ember vagyok, érdekel, hogy kik lakják a színházat. Igaz, hogy ha lenne két szabad évem, és visszavárnának utána ide, akkor Erdély minden színházát kipróbálnám, különböző produkciókban. Külföld egyelőre nem érdekel, és úgy érzem Sepsiszentgyörgy nagyon feltölt engem, aktív lehetek és jó energiákat találok a városban. Sepsiszentgyörgy egy jó állomás a számomra, ahol szívesen időznék. Sőt.

– Mennyire fontos szerinted egy-egy szereplő megformálásánál a próba folyamata, és mennyire számít a tehetség? Van olyan színész, aki szerint az előadás csupán a próbák reprodukciója. Te hogyan látod ezt?

– Ebben az előadásban, a Trakhiszi Nőkben elég bonyolult a dolgom. Legalábbis én nem látom át még most sem. Amikor először találkoztam a szöveggel, megijedtem. A következő 25 évben szerettem volna annyi témát kijátszani, mint ebben az előadásban. Aztán szerencsére a rendező elég jól vezetett és valamilyen szinten sikerült elindulni a cél irányába, bár még az elején vagyok. Én nagyon szeretek próbálni. Azt szeretem, ha még a bemutató napján is dolgozunk valamin. Ez egy élő művészet és ennek igen fontos része a próba. A végén, a bemutató után pedig szembenéz az ember a „művel”, mint egy festő amikor ül a saját képe előtt és teázgat és kiértékeli önmagát. Sose vagyok semmivel elégedett, bár a bemutatók után általában lelkes és boldog vagyok, de másnap kezdődik a marcangolás, az az érzés, amikor az ember ül a saját képével szemben és érzi a hiányosságokat. Ritkán vagyok boldog, de most a pénteki bemutatót követően az voltam. Olyan színészekkel játszhattam, akikre hat évvel ezelőtt csak bámultam, most meg egy fontos szerepet alakíthattam mellettük, velük. Ami óriási felelősség is. Nehezen hittem el, hogy ott vagyok és van egy szerepem, amit meg kell csinálni, furcsa volt, de valami lett belőle.

– Milyen szerinted egy jó színész, mitől lesz hiteles vagy esetleg hamis?

– Két dolog jut eszembe: a jó színész először is átlátszó, vagyis nem látom a munkát benne, hanem csak azt, hogy a gondolatai megjelennek a testén, arcán, mindenén. A másik fontos dolog szerintem a huncutság. Ez is egy igazi eleme kell legyen a színésznek, legyen benne huncutság, valami, amit nézőként nem értek. Titok.

– Nehéz szakma, hivatás a színészet? Hogyan tudod hitelesen megformálni azokat a szerepeket, amelyekkel kapcsolatban magánemberként semmiféle tapasztalatod nincs?

– Nincs olyan szerep amihez az embernek ne lenne köze, hiszen a szerepet egy ember írja le és abban hiszek, hogy az emberek belül nagyon is egyformák. Én nagyon hasonlítok tehozzád és te is hozzám, így megsejthetők az érzések és ezért nem hiszem, hogy van olyan szerep, ami olyan nagyon messze áll egy színésztől. Az életérzéseket, melyeket nem tapasztaltam még, pedig megpróbálom „meglátni”. Használom a fantáziámat, amit ha elengedsz nagyon sokmindent megmutat.

– A színész igen jó manipulatív képességekkel bír. Éltél már vissza valaha ezzel a színpadon kívül is?

– Nem feltétlenül a színész bír jó befolyásoló képességgel. Ez szerintem fordítva van és egyébként alkati kérdés. Tehát, aki megérzi ezt önmagában, hogy be tud folyásolni embereket, az megy el színire, nem pedig a színész érzi meg magában a befolyásoló képességet, miután már színész. Sajnos igen, éltem vissza vele – bár jobban belegondolva nem is sajnos, de megtörtént, főleg hölgyek kapcsán.

– Sokszor hallani a színészektől, hogy nincs kis szerep, nincs rossz szerep, csak szerep van. Egyetértesz ezzel? Mit jelent egyáltalán neked egy szerep?

– Az az igazság, hogy még úgynevezett kis szereppel nem találkoztam sajnos, mert látom a volt osztálytársaimon, hogy a kisebb szerepek után, mennyire profin csinálnak meg egy-egy nagyobbat. Itt Sepsiszentgyörgyön 99 sázalékos esélyem van arra, hogy kis szerepekhez jutok és egy mondatos belépéseeim lesznek, a próbán pedig figyelhetem a többieket, aminek nagyon örülök. Úgy érzem egymástól tanulunk a legtöbbet és erre most lehetőségem, alkalmam lesz.

– Mit tartasz színészként erősségednek és esetleg gyengeségednek?

– Alapvetően mindentől ugyanannyira félek, hogy nem tudom majd megcsinálni, meg kétkedem magamban állandóan, talán ez a gyengeségem. De nem tudom, hogy valójában nyavalygás-e önmagam előtt, hogy ebből merítsek majd energiát. Az a baj, hogy néha elaprózom a dolgokat, hajlamos vagyok szétjátszani a szerepet, mert sajnos még nem hiszek a dolgok egyszerűségében. Erősségem egyelőre nincs, legalábbis én úgy érzem, de ez majd elválik. Mindenesetre soha nem szeretnék kijelenteni ilyet, hogy ez és ez az, ami jó bennem. Ezt ítéljék meg mások.