Följebb szállna a Bekecs néptáncegyüttes

Csütörtök reggel elutazott Budapestre a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, hogy megméretkezzen a Fölszállott a páva elődöntőjében. A Duna Televízió tehetségkutatójában negyvennyolc fellépőből négy forduló alatt huszonnégyen jutnak a középdöntőbe, a nyárádmentiek pedig remélik, ők is köztük lesznek. Benő Barnával, az együttes vezetőjével elutazásuk előtt beszélgettünk.

Gligor Róbert László

2014. március 08., 12:142014. március 08., 12:14

2014. április 08., 14:222014. április 08., 14:22

– Mióta készülnek erre a fellépésre, mennyit dolgoznak az anyagon, mennyit próbálnak?

– Azóta készülünk, amióta megtudtuk, hogy továbbjutottunk. Közben elkészült az új táncműsorunk is. Folyamatosan próbálunk a Pávára, a színházi fellépésekre, hetente két-három próbánk van, ez tizenkét-tizenöt órát jelent. Amivel jelentkezünk most, egy rövidített változat, mert bele kell férni a négy és fél percbe: koreográfiát, zenét kellett összesűríteni, kihagyni vagy kiemelni, jobban megmozgatni a tereket, amin sokat dolgoztunk. Az anyagon is folyamatosan dolgozunk, frissítjük a tudást, bővítjük, de főleg a koreográfia összeállításán dolgozunk sokat.

– Mit láthat az elődöntőben a közönség?

– Amivel Magyarországra készülünk, az egy régebbi műsorunkból való, az elődöntőben nyárádselyei táncokkal jelentkezünk. Úgy gondolom, hogy ha csak ezt az egy fordulót is érjük meg, akkor is az otthont kell „kivinni”, mert a Nyárádmentét képviseljük. A nyárdselyei táncokhoz és az egész anyaghoz való viszonyunk nagyon szoros, két táncosunk is van ebből a faluból, ismerjük az adatközlőket, évente többször is találkozunk velük, ez az anyag közel áll hozzánk, és úgy gondoljuk, hogy ezt kell megmutatni a magyarországi és erdélyi nézőknek. Sokkal könnyebben és mélyebben el tudsz sajátítani egy anyagot, ha ismered azt, ha közvetlen viszonyod van azzal a közösséggel, ahonnan való a tánc, és az emberekkel, akik táncolják azt.

– Mikor utaznak el és hányan?

– Csütörtökön utazunk, pénteken egész nap próbálunk, szombaton is, este pedig romániai idő szerint 19.35-kor kezdődik a műsor, amit értesüléseink szerint mi zárunk. Most tizenkét pár táncos és négy zenész utazik. Reméljük, hogy egy igazi jó hangulatú táncösszeállítást fog látni a közönség.

– Milyen a csapat hangulata, milyen elvárásokkal állnak színre, mit szeretnének elérni?

– Mindenki érzi, hogy ennek a fellépések milyen tétje van, akár az együttes számára, akár személyenként. Az utóbbi hetekben rádolgoztunk, amit lehetett, mi megtettük. Azzal az elvárással utazunk a versenyre, hogy ezt mások is értékeljék, mind a zsűri, mind a közönség. Számítunk a közönség szavazataira is, hogy ezt a hangulatot, jókedvet, amit mi szoktunk sugározni, azt át tudjuk adni, és ezért a közönség a szavazataival támogat majd. Mivel az erdélyi és magyarországi néptáncmozgalom  eléggé különböző, az elvárások, kritériumrendszer is, ezért nem tudjuk, hogy a zsűri milyen szempontokat helyez előtérbe, hogyan fog értékelni. Mi mindenképpen egy jó hangulatú előadást próbálunk vinni.

– Reménykednek a továbbjutásban?

– A műsorszámokat is úgy válogattam, hogy egy esetleges következő fellépéskor egy ütősebb, technikásabb koreográfiát vigyünk, és a döntőre is megvan már az elképzelésünk. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy ezt a térséget népszerűsítsük, és ezt meg is kell mutassuk. Vihettünk volna kalotaszegi vagy mezőségi táncokat, amelyek nagyon szépek, de nekünk elsődleges feladatunk, hogy a térségünket képviseljük, a javát és a szebbjét mutassuk meg.

– És ha sikerül továbbjutni?

– Ha sikerül továbbjutni, nagyon boldogok leszünk. Már önmagában is nagy teljesítmény az, hogy a százhatvanhárom Kárpát-medencéből jelentkező közül eljutottunk eddig. Álmodni is lehet, de mindent meg fogunk tenni, hogy továbbjussunk.

– Milyennek látják a versenytársakat?

– Őket is a százhatvanháromból válogatták, és nem véletlenül. A magyarországi együtteseknek nagy múltjuk van, és nagyon nehéz felzárkózni melléjük. Már óvodától kedve intézményesített formában tanulják a néptáncot, és sokkal több időt szánnak rá, mint az erdélyi amatőr néptáncegyüttesek. Mi viszonylag sokat próbálunk, és lefaragtunk már a hátrányunkból. Remélem, hogy fel tudjuk venni a versenyt, és azt a többletet tudjuk hozni a többiekhez képest, amit a helyi anyag jelent: hogy nem egy betanult anyag, hanem sokan ebbe beleszülettek. Kérjük a közönséget, hogy nézzék az adást, és ha gondolják, szavazzanak ránk. Erdélyben is és Magyarországon is sok helyen megfordultunk, és tetszett az embereknek, amit láttak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei