A Versünnep döntőjében Csíki Hajnal

Öt év szünet után rendezik meg a Versünnepet, vagyis a magyar ajkú hivatásos előadóművészeknek és hallgatóknak szervezett versmondó versenyt. Az elsőt József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából hirdették meg 2005-ben, 2008-ig minden évben megszervezték, majd finanszírozás hiányában az idei évig szüneteltették a rendezvényt.

Közönségkedvenc lett

Az újrainduló Versünnepet két kategóriában szervezték meg, a színészek, előadóművészek, valamint a színinövendékek számára. A kihívásra a marosvásárhelyi Csíki Hajnal is jelentkezett, sőt, tovább is jutott a döntőbe.

„Régóta szeretem a verseket, néhány éve volt egy versműsorom Hervay Gizella műveiből, amit Marosvásárhelyen is bemutattam. Amikor megláttam a verseny felhívását, úgy döntöttem, megpróbálom. Március folyamán volt három elődöntő Békéscsabán, Veszprémben és Szabadkán, én a békéscsabain vettem részt, ahol a közönség szavazataival jutottam tovább” – mondja a színésznő, aki a többiekhez hasonlóan három verssel mérkőzött meg: az I. világháború témájához kapcsolódó művel, a család témájához kapcsolódó verssel, valamint egy kortárs alkotással.

A döntőbe a tizenkét legjobb került be, akik a költészet napján, április 11-én a Budapesti Nemzeti Színházban mérkőznek meg. Előadásaikat Császár Angela (színművésznő, érdemes művész, a zsűri elnöke), Mezey Katalin (József Attila-díjas költő), Dráfi Mátyás (színművész, érdemes művész), Rubold Ödön (Jászai-díjas színművész) és Vidnyánszky Attila (Kossuth-díjas rendező, a Budapesti Nemzeti Színház igazgatója) bírálja el.

Családi verset választott a döntőre

Csíki Hajnal a döntőre Székely János Virágok átka című versével készül, amelyet 13 éve olvasott legelőször, s azóta is az egyik nagy kedvence. „Gyakran előfordul ez, hogy jót akarunk, és pofonokat kapunk érte cserébe – ez a vers fő üzenete, s ezért is szeretem nagyon ezt a verset” – mondja a színművésznő. Hozzáteszi, bár a fődíjas 1 millió forintot kap majd, őt nem ez motiválja, egyszerűen csak szeret verset szavalni, s úgy érzi, ott kell lennie. A versmondáskor a színésznő a közönségből, a hallgatókból táplálkozik, s úgy érzi, ezzel tud igazán érzelmeket átadni.