A szeretett ember szerepében

– A Kaszás-díjra való jelöléskor talán másban is felmerült a kérdés: miért éppen most, miért nem tavaly, vagy tavalyelőtt? Önben is?

– Bennem is. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen mértékben járult hozzá a betegségem a jelöléshez, és hajlok arra, hogy jelentős köze van hozzá. Persze szeretném hinni, hogy elsősorban a színészi teljesítményemnek szól, de ezt már soha nem fogjuk megtudni teljes bizonyossággal.

– A sepsiszentgyörgyi társulat két tagja, Mátray László és Nemes Levente is lett korábban Kaszás-díjas. Merült-e fel akkor, hogy önnek is ott lenne a helye?

– Nem. A jelölés is teljesen váratlanul ért, eszembe sem jutott, hogy én ide kerülhetek. És nem csak azért, mert az életemben most más dolgok a fontosabbak. Régebben talán igen, persze, hiszen emberből vagyok én is. És fura, hogy amikor ezt már teljesen elengedtem, akkor jelentkezik ez a lehetőség. Köszönettel mosolygok a történeten, és egyáltalán nem esik rosszul. Nyilván ebben elsősorban nem az a nagy durranás, hogy a saját társulatom engem jelölt, hanem hogy az így kialakult 38-as mezőnyből annyi kolléga adta rám a szavazatát, hogy a három jelölt közé kerültem. Naivság volna azt hinnem, hogy elsősorban a szakma magyarországi része szavazott rám, azt hiszem, a sok erdélyi színésznek köszönhetem ezt a dicsőséget.

A teljes interjú az Erdélyi Napló május 29-én megjelenő 21. lapszámában olvasható.