Természet és művészet Dél-Koreában

– Miért pont Dél-Korea?

– A Természet–Művészeti Biennálé Ázsia-szinten is elég nagy esemény. Ide lehetett pályázni, és mi ezt meg is tettük Szigeti Gábor Csongor barátommal, akivel végül együtt jutottunk ki Dél-Koreába. Persze, létezik számos rezidens program és művésztelep szerte a világban. Hogy miért épp ebben az irányban indultunk el? Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években a szárhegyi művésztelep egyre nagyobb nemzetközi elismerésnek örvend – ide minden évben különböző helyekről jönnek művészek, így Koreából is, és ilyenformán kapcsolatok is kialakulnak...

– Egy hónapot töltöttek Dél-Koreában. Pontosan hol?

– Repülővel mentünk Budapestről Helsinkit érintve Szöulba. Onnan pedig Gongjuba, a valamikori koreai fővárosba utaztunk. Ott van a környékén, hegyekben-völgyekben a Természet–Művészeti Biennálénak a helyszíne. Az elején a telep helyszínén voltunk, utána átmentünk egy kis falucskába, Wongolba, a szervező Yatoo csoport egyik házába, ott két hetet dolgoztunk, majd megint vissza a telephelyre, és ott kiállítottuk a munkákat.

– Mit láttak Koreában?

– Az ember egy hónap alatt sokat lát és másképp lát dolgokat, mintha turistaként töltene el pár napot. Például közvetlenebb viszonyt teremt emberekkel. Korea nem egy turista-ország, nem nagyon látogatott a turisták által. Ettől eltekintve van, amit látni, ha mi itthon büszkélkedünk a természeti adottságainkkal, hát igen, nekik is vannak csodálatos helyeik. Régen volt, hogy ilyen intenzíven észleljem a természetet, mint ott, a növényvilágot, állatvilágot, rovarvilágot. A rovarvilág volt a legközvetlenebb, ott zsongtak mindig körülöttünk, iszonyatos mennyiségben, a szúnyogok, szarvasbogarak, iszonyatos méretű pókokat találtunk mindenhol: a szobában, fürdőszobában...

Egy bizalmi társadalomnak tűnik a dél-koreaiaké. Azt láttuk, hogy amire szükségük van, azt mind meg tudják teremteni. Azért, mert mindenki tudja, hogy ha az megvan, mindenkinek jó.

– Az elmúlt évszázad emlékei lett a címe az ott elkészül munkájának...

– Persze, voltak terveim, hogy mit hozzak létre, de azért hagytam egy nyitott ajtót – főként, hogy ilyen távoli országba kerültem –, mert tudtam, hogy az ottani tapasztalatok, élmények valamilyen formában hatnak majd rám. Nyilván, az alaptéma a természettel kapcsolatos volt, erre lett a munkám egész gondolatisága felépítve.

Egy installációt készítettem, amelynek a kiindulópontja a két kultúra hagyománya, illetve az embernek a természethez való viszonya volt. Jártunk ott néhány helyen, erődítményekben, régi templomokban, és láttam ott is az itteni kazettásokhoz hasonló festett mennyezeteket. Azok is mind növényi elemekre, motívumokra voltak felépítve, ugyanúgy, mint nálunk. Egy kazettás mennyezetet készítettem el én is, a kazettákat levelekkel festettem meg, így úgymond egy természet-templomot hoztam létre. Ugyanakkor készítettem egy kalotaszegi népi írásossal megfestett szőnyeget, ez volt az összekötő a régi és a folyamatosság között, ezáltal a népi kultúrát visszacsatoltam a természethez.

– Mit lehetne az ottani élmények közül kiemelni?

– Az egyik legnagyobb élményem az ottani ízvilág: új, más, egészséges. Az ázsiai konyha ízletes. Ha az ember ízlelni akar valami mást, akkor – Ázsia. Minden téren: kultúra, ember, ételek.