Fotó: Bartos Lóránt
Több ezer ember vett részt a tusványosi szabadegyetem péntek esti koncertjein: a 20 órától fellépő Rúzsa Magdi, majd az őt követő Hobo és Bandája fergeteges hangulatot teremtett, ami talán a rendkívül hálás közönség előtt zenélő Csík Zenekar előadását is túlszárnyalta.
2010. július 24., 11:012010. július 24., 11:01
2010. július 25., 16:452010. július 25., 16:45
Fotó: Bartos Lóránt
Rúzsa Magdi, illetve a vajdasági énekesnő zenéje úgy tűnik minden generáció képviselője számára egyformán szerethető: pénteki tusványosi, „teltházas” fellépésén hetven éves emberektől vállon ülő kisgyerekig minden korosztályt lehetett látni, a mintegy kétórás, fergeteges hangulatú koncertjén elhangoztak a már ismert slágerek, majd Hobo fellépése előtt felcsendülő, Magdi kedvenc dalának számító Highway to Hell (AC/DC) alatt még ott is „küzdőtérré” alakult a színpad előtti placc, ahonnan általában a nyugodtabb vérmérsékletű táborozók szokták a koncerteket végignézni.
Rúzsa Magdi után Hobo és Bandája foglalta el a színpadot. A 65 éves énekes neve vélhetően sok fiatal számára ismeretlenül cseng, így Hobo fellépése elején picit szellősebbé vált a tér, de csak néhány szám erejéig: a jellegzetes hang a sörsátrak alatt tanyászó középkorú közönséget is kivonzotta a színpad elé, s ezrek énekelték az örökzöldeket. Az éjjeli egy óra körül véget érő koncert végén Hobo Rúzsa Magdit is felhívta a színpadra, duettet énekeltek, majd tréfásan elmondta: legszívesebben bevenné a bandájába, de sajnos nem tudnák a gázsiját kifizetni…
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
szóljon hozzá!