Ruki mesés világa

– Hét év gyermeknevelési szabadság után ősztől újra tanítok. Izgultam hogy milyen lesz, de nagyon jó volt visszatérni. Vannak olyan napjaim, amikor meg is fogalmazom, hogy a világ legjobb munkahelyére járok. Ma már úgy érzem, hogy kellett a hét év gyermeknevelési időszak, hogy megérjek a tanításra. Előtte nem voltam teljesen biztos abban, hogy ezt akarom csinálni, de most már tudom, hogy igen.

– A gyermekekhez került közelebb, vagy csak a mindennapok érlelték meg ezt a felismerést?

– Mindkettő. Egyrészt sokkal inkább gyermekszemszögből tudom nézni a tanítást, sokkal inkább arra tudok hangsúlyt fektetni, hogy ez nem csak tanítás, hanem személyiségformálás, nevelés a szó legnemesebb értelmében. Másrészt, megértem rá a hétköznapokban is. Három gyermekünk van, életem legszebb élményei kapcsolódnak hozzájuk. Janka ősszel lesz három éves, Judit hamarosan tölti az öt évet és Máté hét éves. Csodálatosak volt az otthon töltött évek, de tudtam, hogy nekem más területre is menni kell ahhoz, hogy vissza tudjak térni hozzájuk anyaként. Érdekes kettősség alakult ki: úgy érzem, úgy tudok valamelyest jó tanár lenni, hogy a gyermekeimmel bizonyos dolgokat otthon megtapasztalok, a gyermekeimhez pedig most úgy tudok visszatérni, hogy csak rájuk figyelek.

– Nem is csoda, ha otthon három aprósággal, irodalomkedvelőként elindította a Meskete blogot. Honnan az ötlet?

– Van egy internetes társaság, akiket a tavaly ismertem meg. Különböző országokból – Ausztriából, Magyarországról, Franciaországból, Csehországból, az Egyesült Államokból – magyar anyukák verődtünk össze, és gyermekirodalomról kezdtünk beszélgetni. Többen közülük blogot vezetnek, van, aki tanulmányokat ír, irodalmat tanít, van köztük jogász, fuvolaművész, antropológus, pszichológus. Őket megismerve megkívántam, hogy nekem is legyen blogom és így indítottam el tavaly a meseblogot, amelyet eredetileg nem a nagy publikumnak szántam, hanem csak magamnak. Az az igazság, hogy nem írok gyakran, nem jut rá időm. Sokkal többet szeretnék írni, fejben ezt is teszem. Ugyanakkor a Meskete blog mellett csatlakoztam magam is a korábban említett társasághoz, akikkel közösen létrehoztuk a Könyvmutatányosok nevű portált. Kiadóktól kapunk recenziós példányokat, és annak fejében írunk kedvtelésből, örömből. Ez a társaság nem csak szellemileg hoz ki egymásból jó dolgokat, hanem hihetetlenül jó embereket ismertem meg. Szép a lelkük. Ők a tavalyi év legnagyobb ajándéka.

– Meseblog, mely nem gyerekeknek szól, hanem a felnőtteknek...

– A kezdetekkor magam is dilemmáztam, ha lesz egy blogom, az kihez szóljon, és ha gyerekkönyvről írok, az kritika vagy tanulmány legyen, vagy pedig inkább laikusoknak írjam, hogy bárki érthesse. Arra gondoltam, igazából annak lenne nagyobb értelme, ha egyre több anyuka kapna kedvet egy-egy könyvhöz, hogy aztán továbbadja gyermekeiknek. Így találtam meg a középutat, a blog nem kimondottan szubjektív meglátásokat tartalmaz, hanem valahol a kettő közti átmenet. Van olyan könyv, amiről többet írok, inkább tanulmányszerűen, mert az szövegileg annyira sokrétű, hogy muszáj belemenni a részletekbe, és van olyan könyv, amely egyszerűen csak megérint bizonyos területeket, és azt az érzelemvilágot fejtem ki.

– Egyértelmű, hogy a gyermekei, az ön számára fontosak a mesék. De miért fontos, hogy a gyermekeknek mesét olvassunk?

– Nem szeretem azt mondani, hogy azért, mert amikor felnőtt lesz ez számára mekkora hozadékot jelent, hiszen a gyermek a jelenben él, és számára az a fontos, hogy most éppen mi történik, mit élt meg érzelmileg. Pont ebben van a mese lényege is. Egy olyan világba kerül, amit saját világává alakít át, abból merít, táplálkozik, az segíti hozzá az önismerethez, a személyiségfejlődéshez. De azon túl, hogy emberileg, erkölcsileg is fejlődik, nagyon fontos, hogy a meseolvasás egy olyan kapcsolatot enged kibontakozni a szülő és gyermeke között, ami pótolhatatlan, és amire ma, ebben a rohanó világban, nagyon nagy szükség van. Olyan jó velük esténként összebújni, a meseolvasás jó lezárása a napnak. De ezt a gyerekek igénylik is. A mese naponta jelen van az életünkben.

– A három gyermeke esetében személyre szabottan kell készülni a mesékkel?

– Van, amikor nem jut mindhármuknak külön-külön mese, akkor megelégszenek csak a versolvasással, de olyan is van, hogy csak regényből olvasunk több fejezetet. Vannak visszatérő kedvencek, Máté a nagyobb szövegeket kedveli, a regényeket, Judit meg inkább lírái alkat. Jankának még nincs sok türelme, neki inkább mondókák kellenek vagy mozgással összekapcsolt játékok, viszont kénytelen végighallgatni a Máténak és a Juditnak szóló meséket is. Biztos vagyok benne, hogy ez a későbbiekben meghozza a gyümölcsét. Bizonyított, hogy annak a gyereknek, akinek naponta olvasnak, nem sokat, egy negyedórácskát, a későbbiekben jobb iskolai eredménye lesz. Érdemes ebbe időt fektetni. Néha nevetnem kell magamon, amikor a gyerekek belealszanak a meseolvasásba, és én nem tudom abbahagyni. Nagyon sok jó magyar meseírónk van, nagyon jó szövegeket írnak, másrészt meg gyönyörű illusztrációk készülnek a mesékhez.

– Gyerekkorában sokat olvasott?

– Inkább azt szerettem, ha nekem olvastak. Édesanyám viszont leültetett, és naponta négy oldalt kellett elolvassak, majd azt elmeséljem neki. Ezért nagyon hálás vagyok, így merültem el az olvasás rejtelmeiben. Szoktam is mondani a gyerekeknek az iskolában, hogy nem kell megijedni, ha valaki most még nem szeret olvasgatni, ezen lehet csiszolni, én igyekszem jó szövegeket keresni nekik. Fontos, hogy tudjuk megszólítani a gyerekeket, ez lehet a kulcsa annak, hogy megszeretik-e az olvasást.

– Szeretnek a mai gyermekek olvasni?

– Van, aki nagyon, az 5-8. osztályos kategóriában van könyvfaló is, egyeseket viszont nehezen lehet rávenni az olvasásra. Ez esetben nagyon jó humoros, rövid, szórakoztató történeteket kell a gyermek kezébe adni. Sőt, ajánlom a kortárs szerzőket, nem biztos, hogy a klasszikus szövegek a mai gyermekekhez szólnak.

– És a szülők olvasnak manapság mesét a gyerekeknek?

– Van egy réteg, aki nagy hangsúlyt fektet erre, vannak szervezetek, amelyek ezt motiválni próbálják a szülőkben, pedagógusokban, viszont olyan szülő is akad, aki ezen nevet, mondván, a mese fölösleges, a gyermeknek már kicsi korában meg kell tanulni, hogy az élet nehéz.

– Ez egy kerek, tökéletes állapot. Vannak vágyai, álmai?

– Valóban kereknek mondható. Szeretném kipróbálni a bábozást, egyetemista koromban egy nagyon keveset báboztam, és ezt szeretném valamilyen szinten folytatni. Ez is kapcsolódik a meséhez. Apró lépéseket már tettem, ugyanis van néhány ember, akikkel együtt szeretnénk e téren egy szép dolgot létrehozni. Most még titokban érlelgetek gondolatokat magamban, lehet, hogy egyszer csak megpróbálok írni, ha nem is mesét, de valamit. Bár lehet, hogy most a mese lenne kézenfekvőbb.

– Mesés az ön világa...

– A mesékben mindig ott a mélység tömören, ami nem mindig van meg a rideg valóságban. Lehet, hogy ez egyfajta menekülés is, de én inkább kiteljesedésnek érzem. Ott találok valami olyat, ami kiegészít, vagy hozzám ad, vagy én adok hozzá. Kölcsönös. De a mesék kapcsán fontosnak tartom kihangsúlyozni, és tudatosítani: az élet nem mindig napfényes, vannak árnyoldalai is, a mesék pedig az egzisztenciális problémákat szimbolikusan hozzák felszínre. Ezeket nagyon fontos a gyereknek megtapasztalnia úgy, hogy a saját képzeletvilágában dolgozhat ezekkel a gondolatokkal. Ezek a problémák, nehézségek, félelmek, vágyak ott vannak mindenkiben, és a mesék nagyon jó lehetőséget kínálnak feloldásukra, megoldásukra. A meseolvasás, a gyerekkel együtt olvasás egy csodás közösségi élmény, amit nem szabad kihagyni.