Önismeret a pszichogenetika módszerével

Molnár Rita magyarországi transzperszonális pszichológus (a pszichológia egy speciális ága) a kronobiológiai pszichogenetika módszerével foglalkozik, erről írt könyvét (címe: A tükör. Személyiségtipológiai kalauz) tavaly év végén Csíkszeredában, a Sapientia EMTE könyvtárában is bemutatták. A szerzővel (fotó) az önismeretről és a módszerről beszélgettünk.

– Csíkszeredában Önismereti pszichológia a természeti tipológia segítségével címmel tartott előadást könyve bemutatása kapcsán. Mit jelent a természeti tipológia?

– Ez egy új önismereti módszer. Nagyon sok önismereti módszer van, rengeteg személyiség-elmélet, különböző tipológiai besorolásokat alkottak az elmúlt évszázadok során. Hippokratész volt az első, aki megalkotta a négy fő típust, a szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus embertípusokat. Ő volt az első, aki valamilyen szinten az ember milyenségével foglalkozott, utána sokan jöttek aztán különböző komoly vagy komolytalan felvetéssel azzal kapcsolatosan, hogy miért is olyan az ember amilyen, milyen módon lehet kategóriákba sorolni, és ezáltal miként lehet kulcsot adni a másik emberhez, aki különbözik tőlünk. Gyakorló tanácsadóként, coachként, trénerként rengeteg esetben találkoztam úgymond nehéz emberekkel, akiket nagyon nehéz valamilyen módon rávenni, hogy miként tudnák fejleszteni a készségeiket. A legtöbb személyiségteszt, tipológia inkább azt vizsgálta, hogy milyen viselkedésjegyek alapján lehet típusokba sorolni az embereket, de nem adta meg arra a választ, hogy miért olyan az az ember, amilyen. Tehát, hogy mi áll a háttérben, miért lett olyan, hogyan alakult ez ki. Amikor rábukkantam erre az eléggé furcsa nevű kronobiológiai pszichogenetikára – ami egy tantárgy volt a tanulmányaim során –, láttam: ez meg tudja adni a választ erre. Egy olyan önismereti módszer, ami nem csak a mit és nem csak a hogyant mutatja meg, hanem le lehet ásni segítségével egészen a miértig, meg tudja magyarázni, hogy miért olyan temperamentumú az az ember. Úgy gondolom, hogy a miért megértésével tudunk eljutni odáig, hogy valóban képesek legyünk elfogadni egy embert. Tehát nem elég tudni, hogyan célszerű bánni például egy kolerikussal, hogy nem szabad felbosszantani, mert lehet, mi húzzuk a rövidebbet, ha megértem, ő miért olyan, amilyen, és miért nem tud másmilyen lenni, miért nem tud az én esetleges elvárásaimnak teljes mértékben megfelelni, akkor tudom igazán elfogadni azt az embert.

– Milyen típusokat különböztet meg a pszichogenetika?

– A pszichogenetika 21 252 féle alaptípust talált. Mindig kihangsúlyozzuk, hogy ezek csak alaptípusok. A tipológia megmondja az ember születési karakterét, azt, hogy hogyan érkeztünk, és erre fognak rárakódni később a szocializációs események hatására bizonyos viselkedésmódok, amelyeket a különböző környezet termel, ez lehet a munkahely, a családunk. De azzal, amivel megszülettünk, azokkal az idegrendszeri jellemzőkkel együtt fogunk élni az életünk végéig, senki sem tud teljesen megváltozni. A pszichogenetikai típusunktól az élet során úgynevezett egészséges mértékben tíz-tizenöt százalékban tudunk eltérni, az érzelmi karakterünktől húsz-huszonöt, akár harminc százalékban is, a legnagyobb fejlődési lehetőség pedig az intellektuális szinten van, ott akár harminc-negyven százalékot is változhatunk a születési típusunkhoz képest. Viszont sosem sem lesz egy kolerikusból flegmatikus, sem pedig fordítva, tehát ezek a fejlődési lehetőségek bizonyos keretek között vannak. Az egészséges mértéket mindenképpen hangsúlyoznám, mert minden típus el tud térni úgynevezett patologikus mértékben, ami már nem egészséges és egyéb szakemberek segítségét igényli, hogy visszataláljon az illető önmagához. Tehát mindenkinek van fejlődési lehetősége, egyeseknek kisebb, másoknak nagyobb mozgástér áll rendelkezésükre, de alapvetően egy psizchogenetikus szemével az adott típus, amilyennek az illető megszületik, az észrevehető és felismerhető hetven, nyolcvan éves illetőben is.

– Hogyan segít a mindennapi laikusnak ez a tipológia az önismeretben? Tudjuk-e ezt egyáltalán alkalmazni?

– Azt meghatározni, hogy mi magunk melyik típusba tartozunk, elég egyszerű, van rá egy módszer, mindenki meghatározhatja saját magát, és azon keresztül megismerheti, hogy melyek a saját fizikai, érzelmi, illetve az intellektuális erősségei, valamint kihívásai ebben a típusban. Ha ezeket megismerjük, akkor úgy tudjuk kialakítani az életünket, életvitelünket, ami a mi idegrendszerünknek megfelel. Mindenki egyetért azzal, hogy vannak, akikből lehet jó maratonfutó, és van, akinek nem ez a legjobb pálya. Ez alapján, ha tudom, hogy milyen típusú munka – fizikai vagy inkább emberekkel kapcsolatos, netán szellemi munka – felel meg leginkább az idegrendszeremnek, milyen lehetőségeim vannak, melyik az a terület, ahol inkább energiákat kell megmozgatni és hol kell jobban vigyázni magamra, akkor nem csak a megfelelő pályát tudom megtalálni, ahol kiteljesedhetek, hanem megfelelően tudom alakítani a szabadidőmet is, a különböző szociális programjaimat, illetve egyáltalán az életcélom követését, ami a lehetőségeimnek megfelel. Tehát nem fogok például éveken keresztül több egyetemet is kipróbálni, ha egyszer tudom, hogy én inkább egy gyakorlati szemléletű és praktikusságra hajló személy vagyok, és ugyanígy nem biztos, hogy a fizikai munkát kell erőltetni egy olyan valakinek, akinek a fizikai idegrendszere a legkevésbé tűrőképes. Ez is egy fontos dolog, és ezt szoktam is hangsúlyozni, hogy ne csak amiatt ismerjük meg a saját típusunkat, hogy önmagunkat jobban ismerjük, hanem a legalapvetőbb talán, ami nélkül nem ér semmi semmit, az egészségünk érdekében is. Ha az idegrendszerünket, pont amiatt, mert nem tudjuk, mit bír el, folyamatosan olyan ingereknek tesszük ki, amire az nincs tervezve, akkor nem kell meglepődnünk, ha elég fiatal korban akár különböző krónikus megbetegedésekkel kell szembenéznünk. Tehát a saját egészségünk érdekében is rendkívül fontos, hogy tudjuk, hol, milyen mozgásterünk van.

A teljes interjút a Csíki Hírlap január 21–23-i számában, az Egészségünkre rovatban olvashatják.