Mindannyian mások vagyunk

A harmadik alkalommal megtartott figyelemfelkeltő napon a szervezők főként a gyerekeket célozták meg. A nap folyamán több mint 800 gyerek próbálhatta ki, milyen kerekesszékkel, mankóval közlekedni, megismerkedhettek a jelbeszéddel, a Látomás szigetén a látássérültek élethelyzeteit tapasztalhatták meg, az értelmi fogyatékosok és az autizmussal élők világából pedig megtanulhatták, hogyan tanulnak zenélni ezek a fiatalok. Ugyanakkor fogyatékosság témakörben kisfilmeket is meg lehetett tekinteni, és beszélgetni utána az érintettekkel, szakemberekkel.

„A rendezvény célja, hogy felhívjuk a figyelmet: vannak köztünk fogyatékkal élők. Ez egy idegen világ az egészségesek számára. Voltak sérült animátorok is a tömbökben, akik a játékokat vezették, illetve bemutatták a különböző eszközeiket. Az elmúlt években azt próbáltuk bemutatni, hogyan oktatjuk a sérüléssel élőket, és meghívtuk ugyan az iskolákat, de nem ilyen jellegűen. Most próbáltuk bevonni az iskolapszichológusokat, fejlesztőket, ezért is sokkal sikeresebb volt a rendezvény. A sikerességhez hozzájárult ugyanakkor, hogy játékos formában próbáltuk bemutatni a fogyatékosok élethelyzeteit” – osztotta meg velünk Váta Emese, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa. 

Az eseményen, melyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala támogatott, részt vett még a mozgássérültek szervezete, a látássérültek szervezete, a hallássérültek szervezete, valamint önkéntes középiskolások segítettek a játékok levezetésében.

„Kipróbáltuk a tolószéket, mentünk mankóval. Nem lennék annak a helyében, aki állandóan tolószékben ül. Voltunk olyan helyen, ahol szájjal kellett festeni, tanultunk jelbeszédet, aztán lekötött szemmel, mintha vakok lennénk, különböző játékokon, tevékenységeken vettünk részt. A fogyatékkal élők ugyanolyan emberek, mint mi, csak valamiben hiányosak, éppen ezért van, amiben jobbak. Ettől is többek ők” – véli a 11 éves Csibi Alexandra, a Nagy Imre Általános Iskola egyik, a rendezvényen részt vevő diákja. Osztálytársa, a 11 éves Balázs Fülöp Norbert szerint azáltal, hogy részt vett a rendezvényen, jobban megérti azokat a társait, akiknek valamilyen fogyatékosságuk van: „sokkal nehezebb az életük, mint nekünk, és ahol tudunk, segítenünk kell nekik”.

Engem láss, ne a fogyatékosságomat

„Ők is ugyanúgy félnek, örülnek, sírnak, nevetnek, játszanak, mint mi” – állt az egyik pályamunkán, amelyet a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai készítettek. A Caritas munkatársai az elmúlt időszakban 24 osztályban tartottak osztályfőnöki órákat a fogyatékkal élők világáról. Ezt követően a gyerekek pályamunkákat készíthettek Engem láss, ne a fogyatékosságomat címmel, ezeknek a díjazására is pénteken került sor. „Sorra vesszük a városunk iskoláit, hiszünk abban, hogy ha a gyerekek így nőnek fel, hogy bár egyszer találkoznak a témakörrel, akkor elfogadóbb közösséget tudunk fölnevelni” – mondta Demeter Zsuzsa, a fogyatékkal élők programjának egyházmegyei koordinátora a Gyulafehérvári Caritason belül, valamint a figyelemfelkeltő nap programfelelőse. Hozzátette, hogy kérésre szívesen tartanak előadásokat a témában bármelyik iskolában.

Élő könyvtár

A rendezvény Élőkönyvtárában az érintettekkel, hozzátartozóikkal, illetve szakemberekkel lehetett elbeszélgetni. „Jöttek-mentek a járókelők, látták a sokadalmat, hallották a zenét, de nem mertek bejönni, pedig a rendezvény nyitott volt. Néhány embert megpróbáltam beinvitálni, de megköszönték szépen, és nem jöttek be. Amit megtapasztaltam ebben a témakörben dolgozva, hogy az embereknek félelmeik vannak a fogyatékkal élők világával kapcsolatban, illetve nagy a sajnálatérzés bennük, és úgy gondolom, hogy ezek a félelmek a tudás hiányából származnak. Igyekszünk mindig a legtöbbet adni abból, amit mi megtudunk, amit a közösségnek tudunk adni, és ha ebben a sok gyerekben, akik ide ellátogattak, csak tíz százalékában megmarad valami pozitív élmény, akkor azt hiszem, már nyertünk. Azért is rendezzük ezeket a figyelemfelkeltő napokat, hogy egy picit megbarátkoztassuk a környezetünket, a közösséget a másképp élő emberek életmódjával, akikkel itt vagyunk, együtt vagyunk a társadalomban, a közösségünkben. Próbáljuk ezekkel a rendezvényeinkkel közvetíteni, hogy ne a hiányt nézzék egy fogyatékkal élőnél, hanem az embert, ami mögötte van, amitől ő több tulajdonképpen. Hiszek abban, hogy ha a gyerekekkel kezdjük ezt a vélemény-átalakítást, ha nagyon kicsi korban elkezdjük nevelgetni őket, akkor talán majd amikor felnőnek, nem fognak elmenni a rendezvény mellett, hanem betérnek” – fejezte ki reményeit a programfelelős.