Le a kalappal!

– Mivel töltötte gyerekkorát? Hogyan tanulta a kalaposmesterséget? Dolgozott közben mást is?

– Egy temesvári vállalkozónál apám a férfi-, anyám pedig a női kalapos részlegen dolgozott. A női kalaposokat masamódoknak nevezték. Volt egy dal is róluk: „Sikkes kis masamód lányból lesz a legszebb úrinő”. 1940-ben szüleim hazaköltöztek Udvarhelyre, apámnak itt volt a műhelye. Ő nem dolgoztatott, de ha ez ember nyitott szemmel áll a munka mellett, és csak egy kicsit érdekli is, akkor tanítás nélkül is megtanulja a mesterséget. 14 éves voltam, amikor önállóan dolgozni tudtam. Apámat elvitték egy munkatáborba, több hónapra, ezért muszáj volt. Anyám kalapokat díszített (stafírozott), ahogy mostanság Emma, a feleségem is teszi. Egészen 1991-ig nem dolgoztam a kalaposszakmában. Tizenöt évet beszerzési osztályfőnökként tevékenykedtem az Igerénél, utána a Lenmetálnál, majd a cipészeknél. Kezdtem unni, hogy mindenért engem hibáztatnak, ezért átmentem a Matricához. A kommunizmusban nem lehetett kalaposként dolgozni, mert anyagot nem adtak a magánembernek, selejtből pedig nem lehetett jó munkát végezni. Kiváltottam az engedélyt kalapkészítéshez, 1992-ben eljöttem, amúgy is látszott, hogy nem lesz hosszú életű a gyár. Feleségemmel közösen nekifogtunk, és kizárólag kalapokkal foglalkoztunk. Amikor sok-sok év kihagyás után újra belevágtunk, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy még tudom a szakmát. Egy dolog biztos: ha valamit rendesen megtanulunk, soha nem feledjük el többé.

– Melyik régiónak gyártotta a legtöbb kalapot?

– Az egész országban majdnem ugyanazokat a modelleket viselik, viszont ezek vidékenként differenciálódnak. Például a csángók igénye nagyon eltérő a mienktől, Szeben környékén a románok és cigányok mást-mást viselnek, viszont az ősi román kalapviselet kevés helyen maradt meg. Főként Hargita megyének készítettem kalapokat, a kereskedők is, akik elvitték, mind székelyföldiek voltak. Nem is akartam továbbmenni, mert egyedül a feleségemmel dolgozunk, nem bírtunk volna meg ezreket elkészíteni.

– Hány kalapot készít el havonta?

– Ez eléggé viszonylagos. Húsz éve megcsináltam 350–400 darabot, ma már leszűkítettem 200-ra. Nem is vállalnék többet, mert nem tudnám megcsinálni. Eltelt már az idő.

– Milyen volt a kalapok iránti igény a múltban, és milyen most?

– A változások után nagyon megnőtt az igény mind a férfikalapok, mind a nőiek iránt. Udvarhely kezdett felszusszanni, mivel a kalap viselése a polgáriasodással jár. Emlékszem, gyerekkoromban a kisiparosok sehova nem mentek kalap nélkül. Ma már felöltöznek, beérik egy kötött sapkával is. Manapság nemcsak a fiatalok, hanem a középkorúak sem viselik. Gondolom, a szegénység miatt is, mert mostanában addig viselnek egy kalapot, amíg már el kell dobni. A kalapviselet az 1800-as évek óta nem változott. Régebben minden székely vidék más-más kalapot viselt. Talán Lövéte volt az egyetlen vidék, ahol a fiatalok és az idősek mást viseltek. A fiatalok a mostani székely kalapot, az idősek pedig a nagy karimájú, ún. búr kalapot hordták. Ez a cserkészekéhez hasonló.

– A fiatalok nem viselik manapság. Úgy gondolja, hogy divatját fogja múlni?

– Egyáltalán nem. Sosem fogja. Esetleg a forma változik, de a kalap sosem fogja divatját múlni. A fiatalok az én koromban sem viselték, csak faluhelyen. A kalap maga nem ment ki divatból, csak a kalapos. A környéken már sehol nincs hozzám hasonló, csak a testvérem. Korábban volt Déván, Vásárhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Szászrégenben, Medgyesen. Most már sehol senki. Ami ennyire ősi divat, mint a kalap, az sosem fog feledésbe merülni. Az ősi magyar nyelvben a „kal” halat jelentett, tehát hal-lapként jön ki. Ezzel fogták a halat, persze nem a mostani formájában. Onnan jött az elnevezése is. A magyarok őshazában való élése óta már viselik a kalapot. Amerikában, még a fehérek megjelenése előtt, az indiánok és a mexikói aztékok kalapot viseltek. Régi divat ez. Van egy mondás is, amely azt tartja, hogy a kalap az öltözés koronája. Ez azt is magában hordozta régebben, hogy ha valaki elegáns ruhát vett magára kalap nélkül, az nem is volt teljesen felöltözve.

– Zavarja-e a Vass Kalapos megnevezés, ragadványnév ez?

– Ez nem rám ragadt, mivel az első engedély kikérésekor a kérésben megfogalmaztam, hogy az emblémám Vass Kalapos legyen. Pecsétemen a mai napig ez van. Negatív kicsengése sem lett, mivel a vaskalapos azt jelenti, hogy nem hagy le semmiből. Én sem hagyok el a szakmából addig, amíg bírom. 73 éves vagyok már, lassan gondolkodom a visszavonuláson is.

– Hogy készül egy kalap?

– Maga a nyersanyag neve tomp. Ez a bundasapkához hasonlít. Belemártjuk a keményítőbe, két henger közt kinyomjuk. Ezután gőzbe kerül, ez belenyomja az anyag közepébe a keményítőt. Ezután felhúzzuk a fejformára. Bekerül a szárítóba, mert nedvesen nem lehet körülvágni. Száradás után kezelésbe vesszük a karimáját, körbevágjuk, vasaljuk. Fejjel lefele gőz felé kerül a kész kalap, betűrjük a tetejét, felvarrjuk az ízlapot – ez a rész megakadályozza, hogy az izzadság átüssön. Ezután bekerül a feleségemhez díszítésre, és belekerül a bélés.

– Mennyi idő alatt készül el egy kalap?

– Nem lehet kiszámítani. Egy darabbal is annyi baj van, mint hússzal. Ugyanúgy tüzet kell csinálni egyhez is, mint a húsznak, pedig ugyanannyi a fogyasztás. Csak havi értékben tudom kiszámítani.

– A férfi- vagy a női kalapra van nagyobb igény?

– Egyértelműen a férfiakéra. A helyzet az, hogy nem női kalapos szakmát tanultam. Édesanyám volt női kalapos, amit tudok, csakis tőle leshettem el. Női kalapokat jelenleg egy nagyváradi gyár készít, amúgy pedig rengeteg baj van az igénylőikkel. Az egyiknek ilyen, a másiknak olyan árnyalat tetszik, sosem eléggé jó. Szerencse, hogy nem jött vissza divatba a múlt századi díszítés a fátylakkal meg a virágozott satöbbivel együtt, mert azzal még több baj lenne.

– Vannak tanítványai?

– Nincsenek. Mindkét gyerekem lány, unokáimat ez a szakma már nem érdekli.

– Mit üzen az olvasóknak?

– Csak azt üzenhetem, ami a szakmámmal kapcsolatos: ne feledkezzenek meg a kalapról, és sose gondolják azt, hogy az hideg! Én még hokimeccsre is abban mentem fiatalabb koromban!