
Lakodalom volt vasárnap Csobotfalván. Az ifjú pár valóban ifjú, 10–12 évesek, de ugyanilyen fiatalok, vagy még fiatalabbak a koszorúsleányok, a két gazda és a násznép nagy része. Csobotfalván ötödik alkalommal szervezték meg a Gyermeklakodalmat.
2010. október 24., 20:102010. október 24., 20:10
„Ez-e az a leány, akiért ide fáradának?” – kérdezte a leány felőli gazda a vőlegénytől. Szabályos leánykikérő tanúi lehettünk. Sorra kínálta a gazda az ál-menyasszonyokat, míg végül előkerült az „igazi” menyasszony. „A falu felső feléből indultunk, az András térről, lejöttünk végig a falun (az idén először aszfalton), röviden elbúcsúztatták a vőlegényt, azután lejöttünk ide a lányos házhoz, itt egy kicsivel pompásabb az egész, hosszabb a szöveg is, több ember gyűl össze, mert ugye, a lánynál is vár a szomszédság és sokszor a rokonság is, eljönnek más helyről is és utána lemegyünk a Kultúrházhoz” – mesélte Antal Imre szervező, a helyi hagyományőrző csoport irányítója.
Elmondása szerint a rendezvény lényege, hogy a gyermekek által régebb játszott szerepjátékokat, gyermekjátékokat, népdalokat és néptáncokat a mostani gyerekekkel is megismertessék, kimozdítva őket a számítógépek mellől. Ugyanakkor egyfajta közösség-összekovácsoló szerepe is van, a faluban társadalmi eseménynek számít: „szükségesnek tartottuk, hogy a szülők is bekapcsolódjanak. Az a generáció, amelyiknek kicsi gyereke van, állandóan lót-fut, egymással nem is találkozik, és azt látjuk, hogy a falvainkban is ez az új világ szétszedi a közösségeket. Itt van egy alkalom, ahol találkozhatnak az emberek, a végére jó mulatság alakul ki, a gyerekek táncolnak, aztán lehet, hogy hazaviszik őket, a szülők visszajönnek, tovább énekelnek – ez egy fogódzó a kapcsolattartásra. Több ilyen alkalom van, de ez itt külön azoknak szól, akiknek kisebb gyerekeik vannak.”
Fotó: Kristó Róbert
A falun végigvonuló lakodalmas menet előtt – akárcsak egy igazi lakodalom esetében is szokás – elkötötték az utat is, ám a három furfangos kérdésre adott helyes válasz után továbbvonulhattak a helyi kultúrházhoz. A mulatság színhelyén aztán elkezdődött a tánc, szólt a muzsika, a gyerekek játékokba kapcsolódhattak be, míg a szülők kipakolták az otthonról hozott finomságokkal teli kosarakat. Annak rendje és módja szerint természetesen volt ajándékadás és menyasszonytánc is.
„Fontos, hogy a gyerekek a népviseletet felvegyék magukra, hogy ez valamilyen formában megmaradjon bennük, hogy egy helyre tartozunk a faluban, ez a mi viseletünk, ez a mi szokásunk. Ez a rendezvény már teljesen különálló életet él, ugyanúgy, ahogy a mi dallamaink, a mi zenéink, amiket mi énekelünk. Itt az öregek is besegítenek, kiállnak a kapuba, nézelődnek, utána, mikor kialakul a mulatság, akkor még pár olyan szakaszt hozzáragasztanak az énekeinkhez, amit máshol nem hallottunk, de mégis létezik és így egyfajta folytonosság alakul ki. Fontos az, hogy megmaradjunk egy közösségnek, hogy megmaradjunk ízig-vérig székely embernek.”
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.