Játsszunk lakodalmast!

„Ez-e az a leány, akiért ide fáradának?” – kérdezte a leány felőli gazda a vőlegénytől. Szabályos leánykikérő tanúi lehettünk. Sorra kínálta a gazda az ál-menyasszonyokat, míg végül előkerült az „igazi” menyasszony. „A falu felső feléből indultunk, az András térről, lejöttünk végig a falun (az idén először aszfalton), röviden elbúcsúztatták a vőlegényt, azután lejöttünk ide a lányos házhoz, itt egy kicsivel pompásabb az egész, hosszabb a szöveg is, több ember gyűl össze, mert ugye, a lánynál is vár a szomszédság és sokszor a rokonság is, eljönnek más helyről is és utána lemegyünk a Kultúrházhoz” – mesélte Antal Imre szervező, a helyi hagyományőrző csoport irányítója.

Elmondása szerint a rendezvény lényege, hogy a gyermekek által régebb játszott szerepjátékokat, gyermekjátékokat, népdalokat és néptáncokat a mostani gyerekekkel is megismertessék, kimozdítva őket a számítógépek mellől. Ugyanakkor egyfajta közösség-összekovácsoló szerepe is van, a faluban társadalmi eseménynek számít: „szükségesnek tartottuk, hogy a szülők is bekapcsolódjanak. Az a generáció, amelyiknek kicsi gyereke van, állandóan lót-fut, egymással nem is találkozik, és azt látjuk, hogy a falvainkban is ez az új világ szétszedi a közösségeket. Itt van egy alkalom, ahol találkozhatnak az emberek, a végére jó mulatság alakul ki, a gyerekek táncolnak, aztán lehet, hogy hazaviszik őket, a szülők visszajönnek, tovább énekelnek – ez egy fogódzó a kapcsolattartásra. Több ilyen alkalom van, de ez itt külön azoknak szól, akiknek kisebb gyerekeik vannak.”

A falun végigvonuló lakodalmas menet előtt – akárcsak egy igazi lakodalom esetében is szokás – elkötötték az utat is, ám a három furfangos kérdésre adott helyes válasz után továbbvonulhattak a helyi kultúrházhoz. A mulatság színhelyén aztán elkezdődött a tánc, szólt a muzsika, a gyerekek játékokba kapcsolódhattak be, míg a szülők kipakolták az otthonról hozott finomságokkal teli kosarakat. Annak rendje és módja szerint természetesen volt ajándékadás és menyasszonytánc is.

„Fontos, hogy a gyerekek a népviseletet felvegyék magukra, hogy ez valamilyen formában megmaradjon bennük, hogy egy helyre tartozunk a faluban, ez a mi viseletünk, ez a mi szokásunk. Ez a rendezvény már teljesen különálló életet él, ugyanúgy, ahogy a mi dallamaink, a mi zenéink, amiket mi énekelünk. Itt az öregek is besegítenek, kiállnak a kapuba, nézelődnek, utána, mikor kialakul a mulatság, akkor még pár olyan szakaszt hozzáragasztanak az énekeinkhez, amit máshol nem hallottunk, de mégis létezik és így egyfajta folytonosság alakul ki. Fontos az, hogy megmaradjunk egy közösségnek, hogy megmaradjunk ízig-vérig székely embernek.”